Január 9-én a Szcientológia Egyház kápolnájában a hívek és az érdeklődők ismét összegyűltek a vasárnapi szertartás keretében, hogy meghallgassák a lelkész prédikációját a csodálatról és a szeretetről.
A kellemes hangulatot a szertartások elején már hagyománnyá vált zenés előadás alapozta meg, ezúttal egy fantasztikus jazz koncert keretein belül.
Az érdeklődők elmondása szerint azon túl, hogy hasznos és életjobbító információkat kaptak, rendkívül jól érezték magukat és már alig várják a következő alkalmakat.
A szertartások különleges légköre nemcsak a híveknek szól, ugyanis a vasárnapi szertartás minden érdeklődő előtt nyitva áll, vallástól, hovatartozástól függetlenül. Számos kíváncsi szempár tért már be korábban is ezekre az eseményekre, hogy betekintést nyerhessenek a Szcientológia tanításaiba, hitvallásába és a közösség életébe.
A Szcientológia Egyház szeretettel várja az érdeklődőket a következő szertartásra, melyet február 13-án tartanak Valentin-nap alkalmából. A szerelem világnapjához hűen a párkapcsolatokról, házasságról lesz szó. Megtudhatják a résztvevők, hogy mitől működőképes egy kapcsolat, hogyan tudják elérni, hogy mindkét fél boldog legyen benne, sőt, még a megromlott házasságok helyrehozásáról is hallhatnak érdekes és hasznos információkat.