Kiadványok
L. Ron Hubbard életrajzi művei
Ez az L. Ron Hubbard sorozat összefoglaló kötete, amely kiemeli mindazt, amit humanitáriusként, oktatóként, adminisztrátorként, filozófusként és művészként elért. Tartalmazza életének és eredményeinek egyetlen teljes időrendi áttekintését.
Bonts vitorlát Ronnal, és járd be roppant tengerészeti hagyatékát. Tekints bele a hajónaplókba, melyek elbeszélik útjait, nézd meg a fényképes történeteit, és olvasd el az újságbeli beszámolókat és a korábban ki nem adott esszéket, melyek bemutatják életét olyan hajóskapitányként, aki bármekkora hajót irányíthat bármely tengeren.
Exponálástól az előhívásig – Ron a fényképészeti eljárás minden fázisát mesteri szinten elsajátította. Ismerd meg célját a fényképei mögött, valamint a stabil adatokat, amelyeket minden fényképész számára megfogalmazott.
Magasabb rendű revelációk és globális következmények különleges története ez, mellyel nyomon követheted Ron tudományos kertészeti felfedezéseinek teljes útvonalát. Ismerd meg a kutatásait, cikkeit és személyes jegyzeteit, melyek eddig még soha nem jelentek meg, ám szerves részét képezik a magával az élettel kapcsolatos átfogóbb áttöréseinek.
A költészetén és dalszövegein keresztül Ron a világról alkotott saját nézetét úgy kommunikálja, ahogyan semmilyen más művészeti formával nem lehetséges. Egész élete folyamán írt: fiatalkorában, a New York-i évei alatt, a tengeren és az Ember legmagasabb állapotait kutatva
Merülj el a zene egyetemes nyelvében. Kövesd Ron egész életén át tartó zenei rendezői, hangszerelői, előadói és zeneszerzői pályáját, olvasd el ritka cikkeit a zene témájában, és nézz be a csúcsmodern L. Ron Hubbard Zenestúdióba.
Az első heves napjaitól Greenwich Village művészi világában az 1980-as évekbeli utolsó levelekig – végig Ronnal leszel, ahogy átkozza a szerkesztőket, és ünnepli az új írókat. Leveleinek kiterjedt gyűjteményén keresztül megismerheted a történetek mögött húzódó történetet.
Ismerd meg L. Ron Hubbardot mint irodalmi legendát, aki igazi csillag volt a népszerű irodalom egén, forgatókönyveket írt Hollywood aranykorában, nagy jövőjű írók mentora volt, és egy kreatív látnok, aki a világ néhány legnagyobb mesterművét írta.
Ismerd meg Ron leveleiből és naplóiból, hogy milyen az igazi élet. Csatlakozz hozzá, amint fényképeket készít Puerto Rico elzárt vidékein, a magával ragadó csendes-óceáni utazásai, Guam szigetén és az akkor még ritkán látogatott kínai nagy falról.
Utazd be az amerikai vadnyugatot, szállj a szelek szárnyán a fenséges Közép-Nyugat felett, és bonts vitorlát Ronnal a korai kalandjai és felfedezései során nagyszabású utazása kezdetén. Mindezt anekdoták, cikkek és fényképek szemléltetik.
Az emberi lélek újrafelfedezése kötet L. Ron Hubbard filozofikus kutatását örökíti meg, amely a Dianetika és a Szcientológia megalapításához vezetett. Ritkán látott esszéket, válogatásokat és párbeszédeket tartalmaz filozófiai útjának minden jelentős pontjáról.
A Szabadságharcos negyvennégy esszét mutat be Ron hosszú és alapos megfigyeléseiről azt illetően, hogy mi dönti romba a 21. századi Földet, valamint a bolygószintű elnyomás „miértjeiről” és „okairól”, és hogy mit tehetünk mi ezzel kapcsolatban. Tartalmazza Ron „Erős hangok az országban” című írását is.
Részletes áttekintés arról, hogy Ron felfedezései hogyan juttatnak vissza embereket a tisztességes és becsületes életbe szerte a világon.
Ron felfedezte a „brutális igazságot” a drogokról és a pszichiátria összeesküvésről egy drogok sújtotta társadalom létrehozására. Fedezd fel az igazságot Ronnal, ahogy felderíti a világos és egyértelmű megoldást, olyan cikkekben, melyek ismertetik a Purification Programot és a Narconon-központok világméretű hálózatát.
Ismerd meg az átfogó képet Ronról mint pedagógusról, valamint úttörő munkájának történetéről, melynek során kifejlesztette az egyetlen technológiát, amellyel megoldható a mai oktatási krízis. A könyv szemlélteti a tanulási technológiáját, valamint annak alkalmazását világszerte.
L. Ron Hubbard alapművei a Dianetika és a Szcientológia témájában
MI A LÉTEZÉS DINAMIKAI ALAPELVE, ami minden életforma hajtóereje? Ez a könyv erre és még sok más kérdésre adja meg a választ. Mert itt van a Dianetika felfedezéseinek szilárd alapja: az Eredeti Axiómák, a Létezés Dinamikai Alapelve, az Analitikus és a Reaktív Elme Anatómiája, a Dinamikák, a Tónusskála, az Auditorkódex és az első leírás a Clear szellemi állapotról. Sőt, még ennél is több, mert itt van annak elsődleges törvénye, hogy hogyan és miért működik az auditálás.
Íme annak története, hogy hogyan fedezte fel Ron a reaktív elmét, és hogyan fejlesztette ki az eljárásmódokat, amelyekkel megszabadulhatunk tőle. A mű, amely eredetileg egy amerikai országos magazinba íródott, és a Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya előtt jelent meg, egy olyan mozgalmat készített elő, amely a Dianetika kiadását követően gyakorlatilag egyik napról a másikra futótűzként kezdett terjedni.
Mint a derült égből villámcsapás, úgy indított el egy világmozgalmat Ron e korszakalkotó könyve, amely bemutatja az általa felfedezett reaktív elmét, mely ott van mélyen az Emberben, és rabszolgává teszi. Ez a rémálmok, a megmagyarázhatatlan félelmek, a zaklatottságok és a bizonytalanság forrása. És itt van a mód, ahogyan megszabadulhatunk tőle, és elérhetjük a rég áhított célt, a Cleart.
A leghasznosabb könyv, amellyel az ember valaha is rendelkezni fog. Az emberi értékelés Hubbard-féle táblázata köré épülő könyv A túlélés tudománya az emberi viselkedés első pontos előrejelzését biztosítja. A táblázat megadja az egyén túlélési potenciáljának valamennyi lehetséges megnyilvánulását a legmagasabbtól a legalacsonyabb szintig, és ez a könyv ettől lett a Tónusskála teljes könyve. Ha egy személynek csupán egy vagy két tulajdonságát ismerjük, e táblázat használatával megállapítható az illető helye a Tónusskálán, és akkor a többit már tudjuk is; e táblázat precízen megmutatja az illető egész személyiségét, magatartását és jellemét. A túlélés tudománya előtt a világ meg volt győződve arról, hogy az esetek nem képesek javulásra, csak romlásra.
Ennek a könyvnek a használatával, egy sor könnyed, de mégis erőteljes eljárással, amelyet akár napi fél órában is lehet alkalmazni két héten át, az egyén egyedül is jelentősen javítani tudja a helyzetét a Tónusskálán, és ki tudja magát húzni szinte bármiből. Ahogyan azt L. Ron Hubbard elmondta a kiadásánál: „Ez vadonatúj.” Mivel Ron egycsapásra biztosította az eszközöket bárkinek, hogy önállóan javítson a saját életén.
A könyvben található létfontosságú felfedezéseket mind egy szóban lehet összefoglalni: öndeterminizmus. És bár az öndeterminizmus természetes állapotában határozott és erős, az egyén dönthet úgy, hogy a környezet és a benne lévő emberek felhasználják őt, illetve hatással vannak rá. Ahogyan arról L. Ron Hubbard másutt írt: „Az engramok csak akkor hatnak, amikor az egyén maga úgy dönt, hogy hatni fognak.” A Haladó eljárásmód „Tizenöt akciója” a preclear öndeterminizmusának helyreállítására irányul.
Íme az önprocesszing Tizenöt akciója az öndeterminizmus rehabilitálására alkalmazva, amelyek mellett megtalálható még számos olyan írás is, amelyek Az Ember ideális állapotának legkiterjedtebb leírását adják. Fedezzük fel, hogy miért válnak olyan szilárdan rögzültté a viselkedésminták; hogy látszólag miért nem lehet megtörni a szokásokat; hogy miért van a réges-régen hozott döntéseknek nagyobb hatalma a személy felett, mint a ma hozott döntéseknek; és hogy miért tartja a személy a jelenben a múlt negatív tapasztalatait.
„Ez egy hidegvérű és tényszerű beszámoló az elmúlt 76 billió évről.” Ezzel a bevezetővel indul Az Ember története, amely bejelenti a 88-as technikát; első ízben ismerteti az igazságot a teljes időnyomos tapasztalatokról, és azt, hogy auditálás során kizárólag a thetánt szólítjuk meg. Az első E-méter használatával feltárul a történelem, és megkapjuk a teljes időnyom fő eseményeinek körvonalát és leírását, amelyek az összes emberi lényben megtalálhatók.
Az emberi gondolat elektronikájának és minden lény energiajelenségeinek első magyarázata. Felfedezhetjük benne, hogy hogyan tükröződnek még a mozgás fizikai univerzumbeli törvényei is egy lényben, nem is szólva az aberráció elektronikájáról. Íme a kapcsolat a théta és a MEST között, hogy mi az energia, és hogy hogyan teremtjük. Ez a jelentős felfedezés tárta fel a thetán áramlásainak témáját, és ma is ezt alkalmazzák minden auditálási eljárásban. A könyv címében a „8-8” jelentése: Végtelen–Végtelen, a „0” pedig a statikumot, a thétát képviseli. A könyvben szó van az Emóció hullámhosszairól, az Esztétikáról, a Szépségről és Csúnyaságról, a Beáramlásról és Kiáramlásról, valamint a Nulla alatti Tónusskáláról – amely csak a thetánra érvényes.
A thetán viselkedésének és potenciális lehetőségeinek részletes leírása, illetve a Philadelphiai doktorátusi tanfolyam, valamint A Faktorok: Csodálat és a beingness reneszánsza előadásainak tankönyve. Ahogy azt L. Ron Hubbard mondta: a cím célja, hogy a személy elméjében rögzítsen egy utat, amelyen haladva rehabilitálhatja magát, a képességeit, az etikáját és a céljait. Ez a végtelen elérése (8) a MEST-univerzum látszólagos végtelenjének (8) nullára csökkentésével (0) és a saját univerzum látszólagos nullájának (0) végtelenre növelésével (8). Több mint 80 000 óra kutatás összesűrítése található meg itt, az addig elért nagy horderejű felfedezések összefoglalásával és részletezésével – és e felfedezések teljes jelentősége alkotja az új nézőpontot, az Operatív Thetán nézőpontját.
Közvetlenül az Operatív Thetánnal kapcsolatos felfedezései után L. Ron Hubbard számára intenzív kutatási év következett, amely feltárta a thetán exterior birodalmát. Miközben auditált és oktatott, ez alatt a tizenkét hónapos időszak alatt 450 előadást tartott, és írásba foglalta a Szcientológia teljes témakörét. És mindez megtalálható ebben a kézikönyvben, a Szcientológia összefoglalásától kezdve egészen az alapvető Axiómákig és Kódexekig. Továbbá íme annak teljes magyarázata, hogy egy lény hogyan tudja feloldani a hamis egyetértéseket és a saját maga által felállított akadályokat, amelyek a fizikai univerzum rabszolgájává teszik.
Az eddigi jelentős felfedezések nyomán napvilágra került az a tényező, amely létfontosságú az összes auditálási típus sikeréhez. L. Ron Hubbard szavaival: „A kommunikáció ma olyan fontos a Dianetikában és a Szcientológiában (ahogy mindig is volt a teljes időnyomon), hogy azt lehetne mondani, hogy ha kommunikációba hoznánk egy precleart, azzal helyre is hoznánk.” És ez a könyv bemutatja a tökéletes kommunikáció pontos, ám eddig ismeretlen anatómiáját és formuláit. A kommunikációs ciklus varázsa jelenti az auditálás alapját, valamint annak elsődleges okát, hogy az auditálás miért működik. Ezek az áttörések új távlatokat nyitottak meg az alkalmazás területén — olyan hatalmas felfedezésekkel, hogy L. Ron Hubbard a Dianetika 55!-öt a Dianetika Második könyvének nevezte.
Ezt a könyvet L. Ron Hubbard a Szcientológia Első könyvének nevezte. A Dianetika és a Szcientológia témájának teljes egyesítése és rendszerbe foglalása után következett ezek alapjainak finomítása. Eredetileg a Szcientológia összefoglalásaként adta ki, azzal a szándékkal, hogy le lehessen fordítani a nem angol nyelvekre is. Ez a könyv felbecsülhetetlen értékű az elme, a szellem és az élet kezdő és haladó tanulmányozói számára egyaránt. Csupán ezzel a könyvvel felszerelkezve az ember elkezdheti a gyakorlati alkalmazást, és csodával határos változásokat tud létrehozni az emberek közérzetében, képességeiben és intelligenciájában.
Ahogy azt L. Ron Hubbard ebben a könyvben leírta, életünk héttizedét munkával, egytizedét a családdal, egytizedét politikával és egytizedét kikapcsolódással töltjük. Ez tehát a Szcientológia alkalmazása a létezésnek erre a héttizedére; választ kapunk belőle arra, hogy mit tegyünk a Kimerültség ellen, és hogy mi a Hatékonyság titka. Itt található magának az életnek – egy pontos szabályokból álló játszmának – az elemzése is. Ismerd e szabályokat, és sikeres leszel! A munka problémái olyan technológiát tartalmaz, amely nélkül senki sem élhet, és amelyet bárki azonnal alkalmazhat a hétköznapok világában.
A Szcientológia legfontosabb adatai az élet minden területére. Azokat az alapvető válaszokat tartalmazza, amelyek segítségével kézbe vehető sorsunk irányítása, olyan igazságokat, amelyeket mindig újra elő lehet venni, mint például: Lehetünk-e boldogok?, A boldog élet két szabálya, Személyes integritás, Az antiszociális személyiség és még sok más. A könyv minden egyes részében egy-egy olyan Szcientológia alapigazság található, amely az élet különböző helyzeteire vonatkozik, és pontos módokat ad a jobbításukra.
L. Ron Hubbard minden könyvének, előadásának és egyéb anyagának nélkülözhetetlen kísérője. Ez az Alapok könyve, és olyan létfontosságú adatokat tartalmaz, amelyekre folyamatosan szükség van: a Dianetika és a Szcientológia axiómái; a Faktorok; az összes skála (több mint 150); az Érzékletek és a Tudatossági szintek listái; minden Kódex és Hitvallás és még rengeteg más. A létezés felsőbbrendű törvényei több mint 15 000 oldalnyi írás, 3000 előadás és rengeteg könyv adataiból ebbe az egy kötetbe vannak összesűrítve.
A Bevezetés a Szcientológia etikába tartalmaz mindent, amire csak szüksége van az embernek, hogy hatékonyan használja az Etika technológiáját a mindennapi életében. Ez az Etika alapvető kézikönyve. Ezzel valóban vissza lehet fordítani bármilyen hanyatlást. Ugyanis ez a könyv tartalmazza azokat a felfedezéseket, amelyek megértést visznek a helyes és helytelen, jó és rossz, halál és túlélés témaköreibe.
Egyéb könyvek, DVD-k és előadások
L. Ron Hubbard itt jelentette be a pontos útvonalat, amelyen az ember fel tud emelkedni egy korábban elképzelhetetlen szintre – ez a Híd, amely átvisz a szakadékon az Ember jelenlegi állapotától a tudatosság, a képesség és a teljes szellemi szabadság magasabb fennsíkjára.
Mi a Szcientológia? Mi a Szcientológia gyakorlati alkalmazása az utca embere számára? Hogyan segíthet a Szcientológia az embereknek a problémáik legyőzésében? Miért van az ember ezen a bolygón és mi itt a célja?
Milliók tesznek fel ilyen kérdéseket, és ebben a ritkaságnak számító filminterjúban L. Ron Hubbard megadta a válaszokat: mi indította őt arra, hogy segítsen az Emberiségnek, mi hajtotta őt a kemény munka árán elért felfedezései felé, amelyek rég áhított válaszokkal szolgálnak az elme és az élet rejtélyeire, és hogyan taposta ki az utat a létezés és boldogság új állapotainak eléréséhez.
A tettek és döntések megválasztása jártasságot és bölcsességet kíván, nem csupán az önérdek vagy a csoportérdek figyelembevételét. A 21 szabályt tartalmazó Az út a boldogsághoz című könyv segít az embernek azokban a helyzetekben dönteni, amelyekkel találkozik az életben. Talán ez az első nem vallásos erkölcsi szabálygyűjtemény, amely teljes mértékben a józan észen alapul.
Az az igazság, hogy a világunk teljesen át van itatva mérgező anyagokkal: kábítószerek és gyógyszerek, szennyeződések, háztartási vegyszerek, tartósítószerek és így tovább. Ezek az anyagok évekig eltárolódhatnak a testedben, tompíthatják az érzékeidet, csökkenthetik a tisztán gondolkodás képességét, és ami még rosszabb, megakadályozhatnak bármilyen előrehaladást szellemi és lelki téren is.
Ebben a könyvben L. Ron Hubbard teljes leírást ad a Purification programról, erről a teljesen természetes rendszerről, amely arra szolgál, hogy eltávolítsa a szervezetből a felgyülemlett drogokat és mérgeket, és felszabadítsa az embert a testét, az elméjét és a szellemét befolyásoló pusztító hatásoktól.