Manapság számos párkapcsolat végződik szakítással, és a KSH 2022-es adatai alapján a házasságkötések közel 28%-a végződik válással. Ez egy meglehetősen magas arány a „holtodiglan, holtomiglan” ideáljához képest. Azonban úgy tűnik, a friss szerelmesek azért mégsem veszítik el a kedvüket a házasság intézményével kapcsolatban.
Ugyanakkor minden fiatal és lelkes pár hamar rájön, hogy a papír és a szertartás, sőt még az ott megtett ígéretek sem elegendőek önmagukban egy tartós és boldog kapcsolathoz. Bár sokaknak mára már klisének tűnhet, de egy sikeres házasságért lényeges erőfeszítéseket kell tenni, hogy az hosszú távon is harmonikus és boldog legyen, és a felek ne csupán megszokásból vagy kötelességtudatból maradjanak együtt.
Számos dolog nehezíti napjainkban a párkapcsolatok megfelelő működését. A modernizáció, a nők minél gyakoribb és nagyobb szerepvállalása a munkaerőpiacon és a technológia fejlődése mind nagyobb kihívás elé állítja a párokat, ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy folyamatosan dolgozni kell egymásért. Egy kapcsolat olyan az elején, mint egy üres láda, amelybe folyamatosan pakolni kell, hogy teljes legyen, ellenkező esetben üres marad. Sőt, sokszor előfordul, hogy csak az egyik fél pakol bele, de hosszú távon mindenki tudja, hogy ez sem működőképes. A megfelelő kommunikációnak, türelemnek és empátiának alapvetőnek kellene lenniük, és bár sokan foglalkoznak párkapcsolati tréningekkel, tanácsadással vagy terápiával, valójában kevés az olyan, valóban értékes anyag, ami alapvető tudást ad egy sikeres, jól működő és boldog házasság fenntartásához.
A Szcientológia nem csupán a lélekkel és az elmével foglalkozik. Az egyházban és online is számos olyan tanfolyam elvégzését teszi lehetővé – online formában akár díjmentesen is –, amelyek az élet különböző területein nyújtanak hatékony segítséget. Azonnali praktikus megoldásokkal és lépésekkel tud segíteni az egyénnek, hogy fejlődjön egy általa választott területen. Csupán néhányat említve, kérhetünk segítséget a pénzügyi, illetve üzleti területtel kapcsolatban, önértékelési problémákkal, célkitűzésekkel, gyerekneveléssel, vagy mint jelen témával, a házassággal kapcsolatban is.
A Szcientológia Váci úti központjában továbbá minden nap, reggeltől estig meg lehet tekinteni a Házasság című díjmentes kisfilmet, amely további értékes információkkal és ötletekkel segíti az érdeklődőket egy igazán boldog párkapcsolat megteremtéséhez.