Szeptember 1-jén, több mint ezren voltak kíváncsiak a Szcientológia Egyház nyílt szertartására, melyet a szcientológusok 21. demonstrációjuk keretében tartottak a Széll Kálmán téren. A járókelők nagy érdeklődéssel figyelték azt a békés embertömeget, akik ezen a délutánon nyíltan megmutatták vallásukat.
A szertartást követően a tömeg a Lánchídon át a Március 15. térre indult, hogy békés sétájával felhívja a figyelmet arra, hogy a Magyarországon több mint 25 éve működő egyház jótékonysági tevékenységei mindig is segítették az embereket.
Vojtilla Tímea, a szcientológus közösség szóvivője méltányolta azokat a társadalomjobbító programokat, amelyeket az egyháza végez a drogmegelőzés, valamint az írástudatlanság felszámolásának területén, de kiemelte, hogy munkájukat nem mindenki nézi jó szemmel:
„Egy-két rossz szándékú ember tömegekkel próbálja meg elhitetni, hogy egy társadalomra hasznos vallási közösség veszélyes.”
Hangsúlyozta, hogy az egyház szertartását azért mutatták be Pesten, majd Budán is, hogy bárki, akinek feltételezései vannak a Szcientológia egyházról, első kézből tudjon értesülni arról, hogy mit vallanak a szcientológusok.
Bodó István, az egyház felszentelt lelkésze két prédikációt olvasott fel L. Ron Hubbardtól az egybegyűlteknek, majd elmondta a Szcientológia imát a teljes szabadságért.
A szertartásokat követően Miklovicz Attila, az egyház vezetője búcsúzott az egybegyűltektől, iránymutatásában pedig tanulásra, összetartásra és a békére hívta fel a figyelmet.
A demonstrációra az egész országból, sőt jó néhány külföldi országból érkeztek szcientológusok, és számos más vallás képviselői is kíváncsiak voltak a békés és figyelemfelkeltő megmozdulásra.
A demonstrációról és a szertartásról készült kisfilm alább tekinthető meg.