Az utóbbi évtizedben Magyarországon is egyre több gyermekes család ünnepli a Halloweent, amely így közösségteremtő eseménnyé vált. A Szcientológia Egyház Fővárosi Missziójának önkéntesei kapva kaptak az alkalmon, hogy ismét mosolyt csaljanak több mint 300 érdeklődő arcára ingyenes rendezvényükkel.
A cél a közös élmények biztosítása, a gyerekek figyelmének lekötése, és hogy sokan, együtt igazán jól érezzék magukat! A rendezvényen ismét bebizonyosodott, hogy sosem szűnünk meg gyereknek lenni, hiszen a szülők is nagyon élvezték a programokat, és szívesen vettek részt kézműveskedésben, a pompás jelmezek megalkotásában és a kincskeresésben is. Öröm volt a léleknek, ahogy a kézműves asztaloknál kedves beszélgetés alakult ki a felnőttek között a Halloweeni készülődés fortélyairól. Mosolyt csalt az arcokra, ahogy a kicsik alkotás közben megbeszélték, kinek mi a jele az oviban, és ahogy odaadományozták a „kiállításba” kis kreálmányaikat, hogy ötleteket adjanak a többieknek is.
A kölcsönös segítség és az „ami rendelkezésre áll, azt szeretettel megosztjuk egymással” hozzáállás belebegte az épületet. Voltak, akik hazavitték a színezőket, hogy otthon folytassák művüket vagy azért, hogy a testvérük is kaphasson. Egy kislány a rendezvény végén két hatalmas rúd só-liszt gyurmát is hazavitt testvérkéjének!
Az arcfestő-csillámtetováló szoba előtt nemcsak az emeleten, de a lépcsőn és a földszinten is kigyózott a sor, mégis mindenki türelmes, vidám volt, egyetlen hangos szó nélkül. A végén egy kedves kislány beállt csillámtetoválni, így még a tetováló is tetoválásban részesülhetett!
A szülők kreativitását és kitartását dicséri, hogy parádés jelmezekbe öltöztették a csemetéket a jelmezversenyhez! A gyerekek nem csupán bemutatták a jelmezeket a versenyen, hanem jó néhányan színészi alakítással is hozzájárultak az élményhez! Kis Drakulánk nagyon beleélte magát a szerepébe, és a picúrok jelmeze, alakítása is elkápráztatott mindannyiunkat! Nem meglepő tehát, hogy a zsűrinek nehéz dolga volt a 3 nagydíj igazságos elbírálásában. Végül úgy döntöttek, hogy további 11 díjjal jutalmazzák a versenyzőket!
Mindenki kedves emlékekkel, finom süteményekkel teli pocakkal és saját alkotásaival teli kézzel térhetett haza a rendezvény után! A szervezők csapata vidáman konstatálta, hogy sikerült értéket adni az ide látogató családoknak és még új barátságok is formálódtak ezen a helyen, ahol mindenki egyenlő, ahol csak az ember, a család, a közösség számított.
A közösség nevében köszönjük a 25 Szcientológia önkéntesnek, hogy lehetővé tették ezt a fantasztikus élményt mindenki számára!
Szeretettel várunk mindenkit a Szcientológia egyházak következő közösségi eseményeire, a Mikulás ünnepségekre. A részletekért keresd fel a Facebook oldalunkat és az mszegyhaz.hu/esemenyeink oldalunkat.