Az emberi test és lélek kapcsolata már nagyon régóta foglalkoztatja az embereket. Különböző vallások, filozófiák és pszichológiai irányzatok próbálnak erre a kérdésre választ adni. Egyes hiedelmek szerint a test problémája csupán a testben keresendő, más irányzatok azonban már holisztikusabb szemléletmóddal próbálják kideríteni a betegségek okait.
Manapság egyre gyakoribbak a mentális betegségek, akár már fiatalabb korban is, így talán soha nem volt még ennyire fontos arról beszélni, hogyan őrizhetjük meg ezt a fajta egészségünket. L. Ron Hubbard, a Szcientológia vallás alapítója 1950-ben adta ki a test és a lélek kapcsolatáról szóló könyvét, Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya címmel. A mű azonnal bestsellerré vált, és több tízmilliós példányszámban adtak el belőle szerte a világon. A Dianetika elmélete szerint az emberi lélek képes arra, hogy megbetegítse, ugyanakkor arra is, hogy meggyógyítsa a testet. A Dianetika szó a görög dia = „keresztül”, és a szintén görög nous = „elme” vagy „lélek” szavakból származik. Egészen pontosan úgy lehetne meghatározni: amit a lélek tesz a testtel az elmén keresztül.
Hubbard úgy találta, hogy az elmének létezik egy olyan része, amely minden egyes negatív tapasztalást tartalmaz, előző és mostani életünkből egyaránt. Felfedezte, hogy minden félelmünk, rémálmunk, bizonytalanságunk és kudarcunk az úgynevezett reaktív elmében keresendő. Ezeket a negatív, fájdalmas eseményeket a Dianetikában engramoknak nevezzük. Ugyanitt, a Dianetikában létezik egy olyan eljárás, amely segít megtalálni és megsemmisíteni az engramokat, hogy soha többé ne legyenek negatív hatással a jelenünkre. Ezt az eljárást auditálásnak nevezzük. Ilyenkor az auditálásban részt vevő személy visszamegy a múltjába, és újraéli ezeket a fájdalmas eseményeket. Az eljárás végére a fájdalmas esemény többé nem lesz hatással a személyre, és úgy fogja találni, hogy megkönnyebbült, és boldogabbnak érzi magát. Hosszú távon az auditálás segítségével jobban megismerhetjük önmagunkat, visszanyerhetjük az önbecsülésünket, boldogabbak és sikeresebbek lehetünk az életben. Megszabadulhatunk számos irracionális félelmünktől, szorongásunktól, és attól a kis hangtól a fejünkben, amely folyton azt suttogja nekünk: „úgysem vagy elég jó”.
Minden évben, április 7-én van az egészség világnapja, mely emlékeztet minket arra, hogy milyen fontos figyelmet fordítanunk a hosszú távú egészségünkre. Számos módszer, irányzat és praktika létezik, amelyek megpróbálják elérni a teljes lelki egészséget, ilyen a Dianetika tudománya is. Azonban a Dianetika rendkívül hatékony, és olyan utakat nyit meg a szellemi egészség és fejlődés irányába, amelyekről soha nem is álmodhattunk ezelőtt.
Amennyiben szeretnél többet megtudni a Dianetikáról, kattints az alábbi weboldalra:
>> Tovább a dianetika.hu weboldalra!