Következő interjúnkban Gábor Csillával, egy frissen felszentelt, fiatal lelkésszel beszélgettünk. Csilla Erdélyből érkezett párjával együtt, hogy közösen fedezzenek fel egy számukra teljesen új utat. A vége az lett, hogy Csilla és párja Attila is lelkésszé váltak, ami valójában csak a kezdet. Kalandjaik kezdetéről és jövőbeni terveikről mesélt nekünk Csilla az alábbi interjúban.
Első kérésem, hogy mesélj egy kicsit magadról!
Párommal együtt Marosvásárhelyen ismerkedtünk meg egy cégvezetővel, aki már szcientológus volt egy pár éve, és megfigyeltük, hogy mennyire rendben van az élete. Van egy szép családja, sok ember fordul hozzá tanácsért, és ő egy stabil pont a környezetében. Úgy döntöttünk a párommal, Gábor Attilával, hogy mi is el szeretnénk ezt érni. Mondta nekünk, hogy lehet menni auditorképzésre, és azon gondolkodtunk, hogy az vajon mi lehet. Aztán miután belevágtunk az auditorképzés kalandjába, és rájöttünk, hogy ezáltal tényleg megtanulunk teljes mértékben odafigyelni az emberekre, meghallgatni őket, átlátni az érzéseiket, és már ettől sokkal jobb állapotba kerültek a környezetünkben élő emberek. Így hát mindketten auditorrá váltunk.
Mit értesz az alatt, hogy „átlátni az érzéseit”?
Az emberi elmének van egy működése. Amikor látunk egy embert, és észrevesszük, hogy több másik ember is ugyanúgy viselkedik, akkor azért lehet egy sejtésünk arról, hogy minden ember valamilyen formában ugyanolyan működési alapon viselkedik, és ezt nagyon jól meg lehet figyelni, főleg egy gyereknél. Amikor rendszeresen figyelmet adunk egy gyereknek, akkor azt látjuk, hogy kevésbé betegszik meg, sokkal jobban odafigyel, értelmesebb, okosabb lesz. Ha pedig nem figyelünk rá teljes egészében, hanem közben mást is csinálunk, például telefonozunk, akkor a gyerekek hajlamosabbak megbetegedni és figyelemzavarossá válni. Valójában a felnőtt embereken is megfigyelhetőek ezek a mechanizmusok. Amikor pedig valaki ezt nagyon jól megérti, és felfogja, hogy valójában minden ember egy szellemi lény, és alapvetően mindenki jó, akkor teljes figyelemmel tud olyan segítséget nyújtani nekik, ami által jobb életük lehet.
Miért éreztél késztetést, hogy lelkésszé válj?
Az auditorság már eleve magában foglalja a segítést. Egy lelkész feladata is mások segítéséről szól, azaz arról, hogy minden embert meghallgasson, segítsen a gyötrelmeiken. A párom hamarabb lelkésszé vált, mint én, és feltűnt, hogy az emberek tényleg hozzáfordultak segítségért. Ha valakinek problémája akadt, Attilához fordult, és ennek az egésznek van egy különleges érzete. Én is szerettem volna átlátni a világvallásokat, hogy mi honnan indult, pontosabb belátást akartam nyerni abba, hogy az emberek miben hisznek a világ minden táján, nemcsak itt Erdélyben vagy Magyarországon. Én is el akartam érni, hogy amikor az emberek rám gondolnak, olyankor annak ellenére, hogy fiatal vagyok, tudják, hogy hozzám lehet fordulni, és kedvesen meghallgatom őket, és olyan irányba fordítom őket, hogy elérjenek valamilyen célt.
Milyen érzés most, hogy felszenteltek a Szcientológia lelkészének?
Nagyon jó érzés. Ez egy megtiszteltetés, mivel az emberek méltónak tartanak, valamint én is magamat, hogy a Szcientológia egyház lelkésze legyek. És minden embernek képes vagyok segíteni a Szcientológia technológiájával, hogy tényleg elérjék, amire valójában képesek.
Hogy látod, milyen szerepe lehet egy szcientológia lelkésznek a társadalomban?
Amikor valaki például egy vasárnapi szertartáson vesz részt, akkor érzi, hogy egy valódi csoporthoz tartozik. Lényegében minden vallás egy csoport, és ezáltal az ember hisz benne, hogy közösen sokkal több mindent el tudnak érni, és a lelkész szerepe, hogy összehozza ezt a csoportot.
Mik a terveid a jövőre nézve a lelkészi szolgálattal kapcsolatban?
Többek között szeretnék én is vasárnapi szertartást tartani. Mivel Erdélyben a Szcientológia még nem annyira elterjedt, mint Magyarországon, ezért nagyon szeretném, hogy lássák az emberek, hogy el lehet érni, hogy jobb állapotba kerüljenek a környezetükben. Az a célom, hogy kint is el tudjam indítani, hogy az emberek higgyenek magukban, és tudják azt, hogy képesek elérni a céljaikat, és hogy legyen egy stabil pontjuk. Tudják, hogy amikor gondjuk van, mindig ott van a közelben egy szcientológus lelkész, aki segít.
L.Ron Hubbard lefektette az alapelveket, számomra megkönnyítette a dolgokat, hiszen látom, hogy mi az, ami működőképes, és segít az embereknek, így csupán ezt kell továbbadnom.
Köszönjünk szépen Gábor Csilla lelkésznek az interjút, és nagyon sikeres és boldog éveket kívánunk neki a szolgálata során.