December 18-án került megrendezésre a hagyományos karácsonyi szertartás a hívők és az érdeklődők számára a Szcientológia Egyház Váci úti központjában.
A szertartás elején most rendhagyó módon karácsonyi dalokat énekeltek, ráadásul nem is egy, hanem öt előadó varázsolta el a közönséget. A darabok között elhangzott két latin nyelvű barokk dal is, az 1820-as évekből, egy ismert opera-énekesnő előadásában.
A prédikáció során Miklovicz Attila tiszteletes a karácsony ünnepének történelmi előzményeit és különféle hagyományait kötötte össze a szeretet és a kedvesség fogalmával. A közönség megtudhatta, hogy mikor érdemes „keménynek” lenni a kedvesség helyett, és milyen ereje van annak, ha valaki képessé válik kedvességet és nyugalmat sugározni.
L. Ron Hubbard szavaival élve:
„Az egyetlen dolog, amiben valaha is keménynek kéne lenned az az, hogy a másik ember is álljon a saját lábára. És az egyedüli mód, ahogyan ezt valaha is kommunikálni fogod felé az, ha ezt kedvesen teszed meg. Így valószínűleg fogadni fogja.”
A közönség továbbá azt is megtudhatta, hogyan hat az emberekre a világ jelenlegi állapota, mit üzen a 2022-es év karácsonya; és felfedték számukra a titkot azzal kapcsolatban, hogy ki is a valódi a „Grincs”. A prédikációban szó esett arról is, hogy milyen az igazi önfeláldozás, és hogyan győzheti le a tudás fénye a tudatlanság sötétjét, hogy véget vessen a kilátástalanságnak, és visszahozza a reményt a világba.
A prédikáció után, szintén a hagyományoknak megfelelően, csoportauditálást tartottak, amelyet ezen a napon Kis Attila tiszteletes vezetett. A csoportauditálás a Szcientológia szellemi tanácsadás csoportokon alkalmazható eljárásait jelenti, és arra irányul, hogy segítsen az egyének lelki fejlődésében.
A közönség rendkívül élvezte ezt a különleges szertartást. A következő eseményre is várnak minden hívőt és nem hívő érdeklődőt a szcientológusok székházába.
A karácsonyi prédikáció teljes egészében meghallgatható a következő videóban: