Mindannyian egyetértünk azzal az alapvető fontosságú ténnyel, hogy gyermekeink jelentik társadalmunk jövőjét, ezért választottuk ezt a témát a 9. vallásközi párbeszédünknek.
A vallásoknak évszázadok óta feladata volt, hogy segítsen az embereknek boldogulni az életben, így a gyermeknevelés területén is. Párbeszédünk során a gyermeknevelés olyan kihívásaira tesszük a hangsúlyt, amelyek ebből a zavaros világból fakadnak. Biztosak vagyunk benne, hogy a különböző nézetek, hitek segíthetik és támogathatják egymást és akár a nem vallásos embereket is ebben a témában.
Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt az ima világnapja alkalmából szervezett
vallásközi párbeszédünkre, és imádságra a gyermekek jólétéért és védelméért,
melyet március 5-én, szerdán 18:00-20:00-ig tartunk. Érkezés 17:30-tól.
A kerekasztal-beszélgetés során a különböző vallások képviselőivel többek között ezekre a kérdésekre keressük majd a választ:
• Mivel tudnak a vallások a mai korban segíteni a gyermeknevelésben?
• Hátrányba kerülhet egy vallásos szülő gyermeke a vallása gyakorlása miatt egy közösségben? Hogyan segítsük gyermekeink együttélését más vallású vagy vallástalan gyermekekkel?
• Tud az egyház alkalmazkodni a fiatalok modern szokásaihoz?
• Hogyan tudják mind a szülők, mind a vallásoktatók felhasználni a tévét és az okoseszközöket a gyerekek nevelésében?
• Mire tudunk hivatkozni, ha a gyermek ódivatúnak találja a tanításokat?
A beszélgetést követően a jelenlévő vallások képviselői imádkoznak a gyermekek jólétéért, védelméért.
A korábbi alkalmakhoz hasonlóan ennek a vallásközi párbeszédnek is egyházunk központjának dísztermében adunk helyet, melynek pontos címe:
Szcientológia Egyház Központi Szervezet
1138 Budapest, Váci út 169.
A részvétel díjtalan. A rendezvény nem sajtónyilvános.