2024. június 5-én ünnepelte szegedi missziója megalakulásának 30. évfordulóját a Szcientológia egyház.
A misszió 1994-ben alakult, amikor egy szegedi egyetemista megismerte a szcientológia vallást, és elhatározta, hogy másoknak is szeretné elérhetővé tenni azt a segítséget, amit a szcientológia vallás gyakorlása, azaz technológiája által ő maga megtapasztalt. Így aztán összefogott olyan szegediekkel, akik más városokban már részt vettek a Szcientológia szolgáltatásain, és létrehozták a helyi missziót, a helyiek támogatására.
Az elmúlt három évtizedben számos helyi és környékbeli alapítvánnyal, egyesülettel működtek együtt a társadalom jobbítását célzó programokban, így például rengeteg drogfelvilágosító, emberi jogokkal, gyerekneveléssel, tanulással kapcsolatos előadást tartottak. Volt egy közéleti egyesülettel évekig tartó előadássorozatuk is, az Út a boldogsághoz című könyvben megfogalmazott erkölcsi elvekről. A Szcientológia helyi önkéntes lelkészei folyamatosan adományoztak a rászorulóknak ruhákat, tartós élelmiszert, tisztítószereket, de gyűjtöttek és adományoztak játékokat óvodának is. Több alkalommal tették szebbé és hulladékmentessé Szeged rakpartját, és gyűjtötték össze az elszáradt leveleket a Honvéd téren, a misszió székhelye mellett. Hosszú évekkel ezelőtt egy lakótelepen ültettek facsemetéket, amelyek immár „büszke”, felnőtt fákként díszítik a környezetet, és teszik élhetőbbé a betondzsungelt. Szerveztek véradásokat is, nőnapon tulipánnal kedveskedtek a hölgyeknek, gyereknapon pedig színes lufikkal a gyerekeknek. Céljuk most is a közösség támogatása és az aktív részvétel Szeged közösségi életében.
Rendszeresen tartanak vasárnapi szertartást, amely bárki előtt nyitva áll. Vannak rövid bevezető szolgáltatásaik, amelyek gyors segítséget nyújtanak, valamint az egyház nemzetközi oldalára irányítva ingyenes tanfolyamokkal nyújtanak azonnali megoldást helyzetek és problémák kezelésére.
A 30 éves jubileumon tiszteletét tette számos felekezet és vallás képviselője, együttműködő alapítványok, egyesületek, közhasznú intézmények vezetői, művészek, szegedi vállalkozók.
A Magyarországi Szcientológia Egyház elnöke beszédében méltatta a 30 éves egyéni és társadalmi segítséget és a kitartó munkát. Az ünnepi vacsorát egy kis koncert is „fűszerezte”, és természetesen nem maradhatott el a születésnapi torta sem.
Kívánjuk, hogy a misszió még nagyon sokáig a szegediek és a régióban lakók szolgálatára álljon. Hiszen, ahogy a szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard is kijelentette Filozófiám című írásában:
„Szeretek másokon segíteni, és életem legnagyobb örömének tekintem, amikor azt látom, hogy egy ember megszabadítja önmagát az árnyaktól, amelyek elhomályosították napjait.”