2026. november 11-én rendezzük meg 12. vallásközi párbeszédünket, amely ezúttal a környezetvédelemre, a felelősségvállalásra és Földünk jelenlegi helyzetére összpontosít. A tolerancia világnapja alkalmából szervezett program keretében levetítjük A levél című filmet, majd különböző vallások képviselői és szakértők vesznek részt egy kerekasztal-beszélgetésen.
A levél – Ferenc pápa üzenete
A rendezvény első részében teljes egészében megtekinthető lesz A levél című film magyar feliratos változata. Az alkotás a Laudato Si’ Mozgalom gondozásában készült, és Ferenc pápa mellett négy további vezető szólal meg benne, akik az őslakosok, a fiatalok, a szegények és bolygónk élővilágának hangját képviselik.
A film arra ösztönöz, hogy ne csak a környezeti válságról, hanem az emberek és a teremtett világ közötti kapcsolatról, a közös felelősségről és a cselekvés lehetőségeiről is gondolkodjunk.
Kerekasztal a vallások szemléletéről
A vetítés után, 18:45-től kerekasztal-beszélgetés következik különböző vallások képviselőivel és szakértőkkel. A beszélgetés középpontjában az áll, hogy a vallási hagyományok miként tekintenek a teremtett világra, milyen tanításokat fogalmaznak meg a környezet védelmével kapcsolatban, és milyen felelősséget tulajdonítanak az embernek.
A résztvevők az alábbi kérdéseket járják körbe:
- Mit tesznek a különböző vallások a környezetvédelem érdekében, és hogyan formálják az emberek szemléletét? Mit tanítanak erről?
- Milyen helyet foglal el a környezet védelme az egyes vallások hitrendszerében? Fontosnak tartják-e, és miért?
- Javult vagy romlott a helyzet a világban? Mennyire vették komolyan az emberek a felhívásokat?
- Ha a helyzet rosszabb lett, mit lehet tenni ahhoz, hogy jó irányba változzon?
- Mit tehetnek a tudományos és vallási közösségek? Össze kell-e, illetve lehet-e fogniuk ebben a kérdésben?
A beszélgetés célja nem vita, hanem őszinte, egymás véleményét tiszteletben tartó párbeszéd: közös gondolkodás arról, hogyan születhet a vallási értékek és a tudományos ismeretek találkozásából felelős cselekvés.
Helyszín és program
A korábbi alkalmakhoz hasonlóan a 12. vallásközi párbeszédnek is a Szcientológia Egyház központi díszterme ad helyet.
Helyszín:
Szcientológia Egyház Központi Szervezet
1138 Budapest, Váci út 169.
Program:
16:30 – Ajtónyitás
17:00 – A levél című film levetítése
18:30 – Szünet
18:45 – Kerekasztal-beszélgetés különböző vallások képviselőivel
20:00 – Kötetlen beszélgetés
A részvétel díjtalan. A rendezvény nem sajtónyilvános.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.




