Április 10-én ismét vasárnapi szertartást tartottak a Szcientológia Egyház budapesti központjában. A már megszokott zenés bevezető ismét megalapozta a hangulatot. Ezt Kádár András lelkész beszéde követte.
A tiszteletes felolvasta a Vallásos kihatás a társadalomban című prédikációt L. Ron Hubbardtól, mely téma az egész szertartás alapjául szolgált.
Beszédében szó esett arról, hogy napjainkban mennyire elengedhetetlen szerepe van a vallásoknak és mit okoz az, ha ezt a társadalmaktól megpróbálják elvenni. Ez olyannyira komoly szerepet játszik, hogy a vallások porba tiprása egy egész társadalom megsemmisítésére is képes lehet.
„A közösségi érzés először a vallásban nyilvánul meg. A te közösségtudatod a másokkal együtt átélt közös tapasztalatból származik. Amikor a vallásos közösségi érzést, és azzal együtt az igazi bizalmat és integritást meg lehet semmisíteni, akkor a társadalom leginkább egy olyan homokvárhoz hasonlít, amely képtelen védekezni a kérlelhetetlen tenger ellen.”
– írja L. Ron Hubbard a fent említett prédikációban.
Felolvasásában a lelkész kifejtette, hogy az utóbbi száz év során minden vallás folyamatos támadásnak van kitéve azáltal, hogy azt állítják róla: csupán tévhit. A materializmus vagy az orvostudomány, melyek csak a testrészeket és azok tüneteit veszik figyelembe, összességében azt eredményezik, hogy a vallásos hit gyengül és elbizonytalanodik, ennek hatására pedig a társadalom is hanyatlásnak indul.
A prédikációban megemlítik, hogy az Egyesült Államokban azzal egyenes arányban növekedett a bűnözés, a pornográfia és az általános erkölcstelenség, ahogy a templomba járók száma csökkent.
Ezek alapján jelen társadalmunk is komoly veszélynek lehet kitéve, ha engedi, hogy csorbítsák vallásos hitét. Azonban L. Ron Hubbard szerint, amikor egy ember tudatára ébred, hogy ő önmaga, egy szellemi lény, és képes önálló döntéseket meghozni, akkor az illető a hanyatlásból már el is indult felfelé.
A szertartás vége felé ismét részt vehetett a közönség egy csoportauditáláson, ami a szcientológia vallás csoportokon alkalmazható szellemi tanácsadását jelenti.
A szertartás után az érdeklődők örömmel meséltek a reggel folyamán tapasztalt élményeikről és arról, hogy már nagyon várják a következő alkalmat, ami május 15-én, a családok világnapja alkalmából lesz megtartva. Aznap a lelkész a gyermeknevelés témáját fogja körbejárni.