Az Ötletfa Tanodában Hódmezővásárhelyen már évek óta önállóságra, aktív társadalmi szerepvállalásra és egyéni készségeik kibontakoztatására, fejlesztésére ösztönzik a hátrányos helyzetű fiatalokat. Az Ötletfa elnevezés egy rövidítés is, azt jelenti: „összefogás a telepen élő fiatalok aktivizálásáért”.
A vásárhelyi Ötletfa Tanodában dolgozók a fiatalok támogatása, informálása mellett nagy figyelmet fordítanak a különböző önsegítő módszerek megismertetésére, valamint a hátrányos helyzetűek társadalmi aktivizálására. A tanoda kiemelt feladata még a rászoruló gyermekek szociális kompetenciáinak a fejlesztése, annak megtanítása, hogy a szabadidőt hogyan töltsék el hasznosan, valamint, hogy csökkentse az iskolai lemorzsolódást.
Ám hiába képezik a lassan felnőtté cseperedő gyermekeket, ha otthon a szülőnek nincs mindig elég pénze ennivalóra. Emiatt éppen időben érkezett a Szcientológia önkéntes lelkészektől az a csaknem egy tonnányi adomány, melyet az Ötletfa Tanoda 30 fiatalja és a családjaik kaptak meg. A fővárosból Hódmezővásárhelyre eljuttatott támogatás főként tartós élelmiszert, főzési alapanyagokat tartalmazott, de került az adománycsomagokba sonka, zöldség, gyümölcs, édességek és csokitojás is, hogy méltó módon ünnepelhessék meg a Húsvétot azok a fiatalok, akik épp most próbálnak kitörni a szegénységből.
Az Ötletfa Tanoda szívesen fogadja bárki támogatását! Mert ha egy egészségesebb, boldogabb társadalmat akarunk megteremteni, akkor bizony azt a gyerekek megfelelő képzésével és támogatásával kell elkezdeni, és ez sokak aktív összefogásával valósulhat meg.