A Szcientológia Egyház soha el nem múló szeretettel és tisztelettel emlékezik meg arról, hogy az Egyházban töltött több mint 35 év elkötelezett vallási szolgálat után Nagy Tamás 2022. január 28-án elhagyta testét.
Nagy Tamás az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen filozófusként és szociológusként végzett, majd tanított, amikor 1986-ban Svájcban egy utcai könyvárusítás során találkozott a Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya című könyvvel, amely azonnal megragadta a figyelmét. Attól kezdve elkötelezett híve volt annak, hogy az L. Ron Hubbard által leírt vallásos filozófia és gyakorlatok alkalmazásával segítsen a magyar és közép-kelet-európai embereknek megtapasztalni egy jobb élet és a teljes szellemi szabadság lehetőségét.
Nem sokkal ezután részt vett az első Dianetika csoport létrehozásában, első Dianetika Egyesület megalapozását segítette, amelynek később a vezetője lett.
A rendszerváltás nyomán 1991-ben létrejöhetett a Magyarországi Szcientológia Egyház. Nem sokkal ezután Tamás lett az ügyvezetője a budapesti Szcientológia Missziónak, majd pedig a Központi Szervezetnek. Ebben a minőségében közreműködött további szcientológia missziók megnyitásában és segítette fejlődésüket.
Vezetése alatt a szervezet folyamatosan fejlődött. 2000-ben nyílt meg a Budapesti Szcientológia Egyház, amely immár felhatalmazást kapott a szcientológia vallásos szellemi tanácsadásának gyakorlói, az auditorok képzésére, valamint lelkészként történő felszentelésükre. Tamás vezetése alatt a budapesti Szcientológia Missziónak, majd az Egyház Központi Szervezetének az évek során összesen hétszer kellett nagyobb bérleménybe költözni, amíg végül 2016-ban megnyílhatott az Egyház saját tulajdonú ideális épülete a Váci úton.
Szintén az ő irányítása alatt indult útjára az a Bizottság, amely az L. Ron Hubbard munkásságát a társadalom javára felhasználó civil kezdeményezéseket fogta össze.
Tamás személyes hozzájárulása, illetve hatása abban, hogy a magyar szcientológus közösség világszinten is jelentős eredményeket tud felmutatni, valamint kitüntetett helyet foglal el a bolygó szcientológia térképén szinte felbecsülhetetlen. Vallási szolgálatának közel négy évtizedében igyekezett a Dianetika, Szcientológia és L. Ron Hubbard iránymutatásainak előnyeit és a teljes szabadság reményét eljuttatni a társadalom minden szegletébe. Nincs olyan szcientológia tevékenység vagy L. Ron Hubbard társadalomjobbító kezdeményezés, ahol Tamás ne hagyta volna ott a kézjegyét.
Szabad gondolkodású filozófusként, korábbi egyetemi oktatóként és igazi magyar emberként mélyen érintette az a gyakran méltatlan és igazságtalan bánásmód, amelyet egy új vallási mozgalom vezetőjeként át kellett élnie, valamint az, hogy a történelem ismerete ellenére milyen kevés nyitottságot és érdeklődést tapasztalt a megismerésre és párbeszédre. Ez talán kihatott egészségére is. Mindazonáltal még a legnagyobb viharok közepette sem lehetett megingatni abban, hogy L. Ron Hubbard vallásos szellemi technológiájával lehetséges szabad embereket és egy jobb világot létrehozni, ezért ki kell tartani mindenek ellenére.
Egy jobb világ megteremtése érdekében végzett fáradhatatlan tevékenysége mellett feleségével házasságuk 45 éve alatt szeretetben nevelték fel négy gyermeküket és örültek hat unokájuknak. A legifjabb generáció egyik tagja már szintén vallási szolgálatot teljesít az Egyházban.
Legendás munkabírása, erős integritása és szándéka a szcientológia céljainak megvalósítására komoly tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett Magyarországon és világszerte is. Közeli barátai között tudhatott számos neves vallástudóst és vallási vezetőt, valamint olyan világsztárokat is, mint Chick Corea, aki minden magyarországi koncertjén ragaszkodott Tamás jelenlétéhez.
Távozása fájó űrt hagy maga után, de tudjuk, hogy megszerzett tudásával, amelyet természetesen magával visz, és erőteljes személyiségével örömöt, szeretetet és fejlődést hoz majd annak a közösségnek, amelyet visszatérésének helyéül választ.
Köszönjük Tamásnak mindazt, amit értünk tett, kívánunk neki minden jót és természetesen visszavárjuk, hogy folytassa tevékenységét egy jobb világ megteremtésében!
Tamást a Magyarországi Szcientológia Egyház saját halottjának tekinti.