
Kórházi ágy és nyári tábor
A Szcientológia Egyházban jótékonysági koncert keretében gyűjtött adományok átadásra kerültek a Gyermekkor Alapítvány és a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete számára. Általános egyetértés, hogy a gyermekek jelentik

A Szcientológia Egyházban jótékonysági koncert keretében gyűjtött adományok átadásra kerültek a Gyermekkor Alapítvány és a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete számára. Általános egyetértés, hogy a gyermekek jelentik

Különleges vasárnapi szertartásnak adott otthont ma a Szcientológia Egyház Váci úti központja, ahol ismét színpadra lépett egy fiatal művészekből álló zenekar. Az együttes két új

Április 18-án, szombaton került megrendezésre a Szcientológia Egyház éves jótékonysági koncertje az egyház központi épületének dísztermében. A befolyt adományokat a Madarász Viktor utcai gyermekkórház alapítványa

A húsvét az újjászületés és a szeretet ünnepe – és ez évről évre valódi segítség formájában is megmutatkozik. A Szcientológia önkéntes lelkészek, akik évek óta

Egy Kárpátaljáról áttelepült tanárnő kereste meg a Szcientológia önkéntes lelkészeket segítségért, hiszen tudta, hogy a háború kitörése óta számtalanszor támogatták a menekülteket, és korábban bármikor

Ünnepélyes vasárnapi szertartáson vettek részt a szcientológusok és az érdeklődők L. Ron Hubbard, a Szcientológia alapítójának 115. születésnapja alkalmából a Szcientológia Egyház budapesti központjában. A

A közösségi média algoritmusai által gerjesztett gyűlölet, a vallásosság átalakulása és a globális konfliktusok árnyékában a hiteles, erkölcsös iránymutatás talán fontosabb, mint valaha. A XI.

A Szcientológia Egyház önkéntes lelkészei március 8-án évek óta köszöntik a hölgyeket egy-egy szál virággal. A budapesti központi szervezet mellett a vidéki városok missziói is

2026. február 21-én rendezték meg az Első Önkéntes Lelkész Gálát, amelyen az elmúlt öt év humanitárius munkáját és az összefogás erejét ünnepelték. Az eseményen tiszteletben

Szeretet és elköteleződés jegyében zajlott a Valentin-napi vasárnapi szertartás a Szcientológia Egyház budapesti központjában. A meghitt esemény zenei aláfestéssel indult, professzionális művészek előadásai alapozták meg
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.
Értesülj a szcientológus közösség legfontosabb híreiről és soron következő ingyenes eseményeiről a havi hírlevelünkből!
Kaptál egy megerősítő e-mailt. Még rá kell kattintanod az emailben a „Feliratkozás megerősítése“ gombra.