Néhány héttel ezelőtt a világ szeme Párizsra szegeződött, ahol mintegy 6 millióan gyűltek össze a 2024-es olimpia helyszínein. Jelen voltak a Drogmentes Világért Alapítvány önkéntesei is, akik felvilágosító füzetekkel hívták fel a figyelmet a kábítószerek veszélyeire.
A világ minden tájáról érkeztek önkéntesek segíteni ebben a nagy volumenű drogfelvilágosító akcióban az olimpiai játékok alatt. Többek között Angliából, Szlovákiából, Belgiumból, Olaszországból, Amerikából, Spanyolországból, Görögországból, Svájcból és persze Magyarországról, ahonnan nyolc magyar erősítette a csapatot! A több száz önkéntes reggeltől estig osztotta Az igazság a drogokról füzeteket, amelyeket a járókelők és boltosok örömmel fogadtak, hiszen ők is tapasztalják, hogyan tesznek tönkre ezek a káros szerek életeket.
„A kábítószerek mérhetetlen emberi szenvedés hátterében állnak” – mondta António Guterres ENSZ-főtitkár az idei kábítószerrel való visszaélés elleni nemzetközi nap alkalmából küldött üzenetében. „A bizonyítékokon alapuló drogmegelőzési programok egyaránt képesek megvédeni az embereket és a közösségeket, miközben csökkentik az emberi szenvedésből profitáló illegális gazdaságokat.”
„Ez az, ami az Alapítvány munkáját a megalakulása óta vezérli. A tényeken alapuló oktatás biztosítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a fiatalok és felnőttek képessé váljanak arra, hogy megalapozott döntést hozzanak a drogmentes életről.” – mondta Jessica Hochman, a Drogmentes Világért Alapítvány ügyvezető igazgatója.
„Hatalmas kihívást jelentett, hogy egymillió Az igazság a drogokról című füzetet juttattunk el az emberekhez. Az olimpiai helyszíneken lévő szurkolók és az utcán találkozó emberek is örömmel fogadtak minket. A boltosok látták, hogy milyen fontos, hogy ezeket a füzeteket megosszák a vásárlóikkal, és szívesen részt vettek az akcióban. Vállaltuk a kihívást, és elképesztő volt elérni a célt.” – mondta az egyik önkéntes.
„Nagyon sok megható történetet hallottam mindenféle korú és hátterű embertől. Szinte mindenki, akivel beszéltünk, személyesen szenvedett, vagy megtapasztalta a kábítószerrel való visszaélés pusztító hatásait valamelyik szerettére vagy barátjára nézve. Motiváló volt látni, hogy milyen sokan komolyan vették a füzetünket, és hozzá akartak járulni a kampányunkhoz.” – mondta egy másik önkéntes.
L. Ron Hubbard, a szcientológia alapítója, megjegyezve a kábítószerrel való visszaélés szerepét a társadalmi szövet felbomlásában, azt írta: „A kutatások kimutatták, hogy a jelenlegi kultúránkban jelen lévő legpusztítóbb elem a kábítószer”.
A Drogmentes Világért Alapítvány 2006-ban alakult azzal a céllal, hogy az oktatási anyagok elsődleges terjesztőjeként szolgáljon, és új eszközöket fejlesszen ki a folyamatosan változó kábítószertrendek kihívásainak megfelelően. Az Alapítvány mára világszerte mintegy 200 csoportból álló hálózattá nőtte ki magát. A Szcientológia Egyház és a szcientológusok támogatásának köszönhetően ingyenesen biztosítják Az igazság a drogokról programot és anyagokat mindazok számára, akik tenni kívánnak e sürgős probléma megoldása érdekében.
A Drogmentes Világért Alapítvány egy nonprofit közhasznú szervezet, amely a fiatalok és felnőttek számára tényszerű információkat nyújt a kábítószerekről, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak és drogmentes életet élhessenek. Az önkéntesek világméretű hálózatán keresztül több millió drogprevenciós füzetet osztottak ki, és több tízezer drogfelvilágosító rendezvényt tartottak mintegy 180 országban. Ezek az anyagok és tevékenységek világszerte segítettek az embereknek abban, hogy megismerjék a kábítószerek romboló mellékhatásait, és ezáltal maguk döntsenek úgy, hogy nem használják azokat. A Drogmentes Világért Alapítvány az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának különleges tanácsadói státuszban lévő nem kormányzati szervezete.