Augusztus 25-én, vasárnap 10 órakor a budapesti Szcientológia Egyház különleges vasárnapi szertartást tartott, amit egy hangulatos koncerttel nyitottak meg. A koncert már a szertartás legelején felpezsdítette a jelenlévők hangulatát, megalapozva ezzel az esemény emelkedett légkörét. A rendezvényre számos érdeklődő érkezett, különféle vallási és világnézeti háttérrel, hiszen a Szcientológia Egyház nyitott mindenki számára, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
A szertartást Henczel Edit lelkész vezette, és központi témája a „Hogyan éljünk együtt gyerekekkel?” című prédikáció volt. Ez a téma sokak számára érdekes, hiszen olykor óriási kihívás úgy együtt élni gyerekeinkkel, hogy közben megőrizzük a családi harmóniát, és támogató, szeretetteljes légkört biztosítsunk számukra a mindennapokban. Edit kiemeli, hogy a gyerek is egy emberi lény, a törvények, amelyek egy férfira és egy nőre érvényesek, ugyanúgy a gyerekre is azok. A különbség az, hogy ő még kicsi, és nem tudja ugyanúgy kifejezni magát, mint egy felnőtt ember. A prédikációban beszélt arról is, hogy mennyire fontos megőrizni a gyerek öndetermináltságát, és nem elárasztani őket folyamatos utasításokkal, rendelkezésekkel. Lényeges, hogy olyan környezetet teremtsünk a számára, amely biztonságos neki is és a környezetnek is, és máris kevesebb oka lesz a szülőnek hadakoznia a gyermekével. Érdemes tanulni a témában, és megismerni olyan praktikákat, amelyek által hatékonyan és minél több türelemmel, szeretettel tudunk viszonyulni a gyerekhez.
L. Ron Hubbard azt mondja:
„A gyerekekkel az a fő probléma, hogy hogyan éljünk velük együtt. Ám a gyereknevelésben a felnőtt a probléma, nem a gyerek. Egy jó, kiegyensúlyozott felnőtt szeretettel és türelemmel a szívében, nagyjából a legjobb terápia, amit egy gyerek kaphat.”
A szertartás második részében egy különleges csoportauditálásra került sor, ami a szcientológia szellemi tanácsadásának csoportokon alkalmazható eljárásait jelenti, és arra irányul, hogy segítsen az egyének lelki fejlődésében.
A rendezvény végén a résztvevőknek lehetőségük volt kötetlenül beszélgetni, és megosztani egymással az élményeiket, valamint további kérdéseket tehettek fel a szcientológia gyakorlati elveiről és módszereiről. Az esemény kiváló alkalom volt arra, hogy az emberek közelebbről is megismerjék a Szcientológia Egyház tanításait, és megtapasztalják, hogyan tudják azokat alkalmazni saját életük jobbá tételére.