Iskolai éveink alatt számtalan dolgot kellett megértenünk, vagy éppen beleerőszakolnunk a fejünkbe ahhoz, hogy ne kapjunk rossz jegyet, szidást és megaláztatást. Ismerős?
Azonban gondolj bele: megkérdezték tőled valaha, hogy ismered-e a tanulás módszertanát? Megtanította-e neked valaki, hogyan tanulj?
Általában a válasz erre a kérdésre az, hogy nem. Mindenki úgy boldogult, ahogy tudott. Ezen persze az sem segít, hogy a differenciált, azaz a személyiség és a képességek alapján személyre szabott oktatás még mindig nagyon gyerekcipőben jár a magyarországi iskolákban. A tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek száma pedig évről évre nő. A diagnózis azonban sokszor csupán egy bélyeget nyom rá a diák homlokára, valódi segítséggel viszont nem jár.
A legtöbb tanulási nehézség kiküszöbölhető lenne, ha mind a gyerekek, mind a szülők ismernék a sikeres tanulás mögött meglapuló alapelveket. Ez a cikk az ő életüket teheti könnyebbé.
Hogyan segít, ha tudjuk, hogyan tudjunk?
A probléma már ott kezdődik, hogy a gyerekek azzal sincsenek tisztában, hogy mi a céljuk a tanulással. A dolgozat és a vizsgák persze egyfajta motivációt jelentenek, de mégsem valódi célok. Mennyivel könnyebb egy olyan dolgot tanulnod, amit utána azonnal alkalmazni akarsz! Van cél, ami hajt előre, és nem tűnik fölösleges időpocsékolásnak a tanulás.
Ráadásul amikor elkezded megismerni a tanulás hátterében húzódó szabályokat, akkor hamar fel fogod tudni ismerni, hogy mikor és miért kerültél bajba, miközben próbáltál elsajátítani egy új tananyagot. Természetesen nemcsak felismerni, hanem kezelni is fogod tudni a problémát. Tapasztalni fogod, hogy egy-egy terület csak addig tűnt bonyolultnak és megfejthetetlennek, amíg nem ismerted ezeket a szabályokat.
Előfordul néha, hogy próbálsz elolvasni egy szöveget, de folyton úgy érzed, hogy majd elalszol, és azt sem tudod, hogy mit olvastál egy fél oldallal korábban? Mintha egy üres lapot bámultál volna végig, holott lehet, hogy már több oldalon is túl vagy? Vagy unalmas?
Ha ezeket fel tudod ismerni, és tisztában vagy azzal, hogy mi okozza, ráadásul még kezelni is megtanulod a problémát, akkor nagyon hamar tovább fogsz lendülni rajta, sőt, még sokkal érdekesebbnek is fogod tartani az anyagot, mint korábban. Hirtelen nem lesz lehetetlen megtanulni.
Nincs olyan, hogy buta diák, csak helytelen oktatás
Sajnos az egyetemeken sem oktatják, hogy milyen akadályokba ütközhetnek a diákok, és hogyan lehet azokat kiküszöbölni. Általában azt halljuk, hogy „csak ülj le és tanulj többet”. Sőt, vannak, akik arra biztatnak, hogy magolj be egy anyagot, aminek, lássuk be, nem sok értelme van.
Az akadályok és a technológia
Összességében 3 nagy akadályba ütközhetsz tanulás közben, amik miatt úgy érezheted, hogy képtelen vagy felfogni az anyagot.
Mindhárom problémának megvannak a jellemzői, melyek segítségével saját magadon, de még másokon is észreveheted, hogy bajba kerültek a tanulás során.
Ezen túl magát a technológiát is egyszerűen megtanulhatod, hogy ki tudd küszöbölni a problémás helyzeteket. Így képes leszel minden ismeretet elsajátítani, amit csak szeretnél.
Ahhoz, hogy ezt elérd, végezd el a tanulásról szóló díjmentes tanfolyamot! Olyan tudás birtokában leszel általa, amivel magadnak és másoknak is megkönnyítheted a tanulást, ezáltal pedig az életét.