Június 24-én ismét egy nagyon jó hangulatú vasárnapi szertartáson vehettek részt az érdeklődők az egyház kápolnájában. A szertartás mostani témájáról elmondhatjuk, hogy minden egyes ember életét érinti.
A köszöntőül szolgáló sütemények és frissítők után a szertartás hangulatának megalapozása egy zenés koncerttel folytatódott. Ezután egy kötetlen prédikáció következett Henczel Edit lelkésztől. A beszéd ezúttal a segítség témakörét ölelte fel. A hallgatóság olyan kérdésekre kapott választ, mint:
• Kik okozzák rejtett módszereikkel a Föld fájdalmát?
• Mi az aggasztó helyzetek forrása a bolygónkon?
• Mi alapján érdemes megítélni az embereket?
L. Ron Hubbard, a Szcientológia vallás alapítója úgy találta, hogy minden nehézség abból ered, hogy az ember segítő szándéka aberrálttá válik. Ha valakinek gyermekkorában soha nem hagyták, hogy otthon besegítsen, akkor könnyen lehet, hogy felnőttként úgy érzi, nem tud a társadalom hasznára lenni, sőt, egy ponton túl úgy gondolhatja, hogy már nem is akar. Hasonló esetekhez vezethető vissza a fiatalkorú bűnözés problémája.
L. Ron Hubbard a következőket mondta ebben a témában:
„Egy személynek alapvetően az a szándéka, hogy segítsen. Minden nehézség kezdete, amellyel most szembenéz, a segítségre vonatkozó erőfeszítés. És ezen kívül az egyedüli ok, ami miatt jelenleg életben van és boldog, a segítség.”
A prédikációt követően a lelkész csoportauditálást tartott, ami a Szcientológia szellemi tanácsadás csoportokon alkalmazható eljárásait jelenti, és arra irányul, hogy segítsen az egyének lelki fejlődésében.
Tartalmas, jó hangulatú és izgalmas szertartás volt ez is, ahol a résztvevők számos pozitív élménnyel gazdagodtak:
„A prédikáción keresztül újra átismételhettem a korábban szerzett ismereteimet a segítségről, és újat is kaptam.” – N. G.
„A csoportauditálástól növekedett az önbecsülésem és a tudatosságom magammal és másokkal kapcsolatban.” – Ny. R.
A következő hasonló vasárnapi szertartásra augusztus 28-án kerül sor az egyház kápolnájában, ahová szintén nagyon sok szeretettel várják az érdeklődőket.