Pár héttel az előző lelkészavatás után, péntek este ismét két új felszentelt lelkésszel bővült a szcientológusok közössége.
Kádár András tiszteletes a már megszokott színvonalon vezette végig őket a lelkésszé váláshoz vezető út utolsó eseményén. Felszólította a jelölteket, Dukay Csongort és Gábor Attilát, hogy tegyék le lelkészi esküjüket, mely után új hivatásuk minden jogával, papi kiváltságával és felelősségével engedi őket tovább. Mindezt szimbolizálva, Csongor és Attila nyakába akasztotta a szcientológia keresztjét.
Az egybegyűltek óriási tapssal üdvözölték az új tiszteleteseket, akik elmondták, hogy mennyire felemelő élményben volt részük, és micsoda megtiszteltetés volt számukra részt venni ezen a ceremónián.
A Szerbiából érkező magyar szcientológus Dukay Csongor elmondta, hogy 2000 előtt találkozott a szcientológiával, és már akkor tudta, hogy szeretne róla minél többet megtudni. Csongor végül nem csupán a szcientológiát, de számos más vallást is megismert lelkésszé válása útján, és elmondása szerint ezáltal sokkal mélyebb megértése lett a többi vallásról is.
„Teljesen megértettem, hogy mik a főbb vallások. Megértettem az összes többi vallást is, nem csak a szcientológiát. Katolikusként kereszteltek meg, így a katolicizmus volt az, amit valamennyire ismertem, de most ezt a vallást is jobban megértettem, mint eddig bármikor. Megértettem nemcsak azt, hogy a többi vallás mivel foglalkozik, hanem azt is, hogyan kapcsolódnak a szcientológiához. Sok közös dolog van bennük. Például mind hiszünk egy legfelsőbb lényben, és mind hiszünk abban, hogy jobbá tudunk válni.”
A másik újdonsült lelkész, Gábor Attila pedig egészen Erdélyből érkezett Magyarországra, hogy lelkészi esküjét letegye. Attila szcientológia szellemi tanácsadóként dolgozik Marosvásárhelyen, célja, hogy környezetének segítsen jobbá válni az élet különböző területein.
„Lelkészként végre tarthatok szertartásokat, valamint olyan szellemi tanácsadást is adhatok csoportoknak, amely által az emberek jobbá tudnak válni, és így nemcsak egy, hanem egyszerre több embernek is tudok segíteni abban, hogy átlendüljenek az életben felmerülő nehézségeiken.”
Sok sikert és örömöt kívánunk az új lelkészeknek közösségi szolgálatukhoz!