Miért dönt valaki a lelkészi hivatás mellett, és egyáltalán milyen szerepe van egy ilyen eseménynek és szerepkörnek a társadalmunkban? Egy nemrég felavatott szcientológus lelkész, Császár Dalma adott választ nekünk ezekre és más érdekes kérdésekre. Alábbi interjúnkban betekintést nyerhetsz egy szcientológus lelkész világába és gondolataiba.
Miért éreztél késztetést arra, hogy lelkésszé válj?
Egyrészt azért, mert szerettem volna mélyebben megismerni a saját vallásunkat és a többi vallást, hogy lássam a kapcsolódást minden vallási késztetésben. Hogy lássam, mi van az emberekben, és miért fontos mindez. Azt gondolom, hogy egy lelkész, aki ismeri a saját vallását és mélyebben ismer más vallásokat is, az ezt jobban megérti. És ez így is van.
A másik pedig, hogy szerettem volna egy kicsit nagyobb felelősséget vállalni. Egy lelkésznek nagyon jó lehetőségei és eszközei vannak arra, hogy akár teljesen ismeretlen embereknek is – például egy esküvőn, egy búcsúztató szertartáson, vagy egy névadó szertartáson –, teljesen más vallású meg más területről érkező embereknek is olyan szeletet adjon a szcientológiából, ami nekik jó érzést és felemelő élményt ad.
Mivel szellemi tanácsadó is vagyok, úgy érzem, hogy bármely vallásban igazából egy lelkész az, aki igazán képzett és felhatalmazott arra, hogy az emberekhez mint szellemi lényekhez szóljon. És nekem fontos ez, hogy valakit ne csak mint hús-vér embert szólítsak meg, hanem tényleg mint szellemi lény adjak neki elismerést. Vagy úgy is tudjak hozzá szólni mint szellemi lényhez.
Azt gondolom, hogy egy lelkész – különösen a mi vallásunkban, bár ez más vallásokban is megvan – minden személyben nagyon tudja erősíteni azt, hogy ő egy halhatatlan szellemi lény.
Milyen érzés most a számodra, hogy felszenteltek a szcientológia vallás lelkészévé?
Egyrészt boldogság és megtiszteltetés. Másrészt úgy érzem, egyfajta kiteljesedés is. Ténylegesen úgy érzem, hogy többé váltam, és többet is tudok adni másoknak.
Milyen szerepe lehet egy szcientológus lelkésznek a társadalomban?
Ez elég sokrétű. A szcientológus közösségen belül is van egy nagyon fontos szerepe, hogy milyen üzeneteket tud egy-egy szertartás alkalmával átadni, hogyan tudja az embereket felemelni, és őket akár valamilyenfajta jó dolog teremtése felé elindítani. Akár abban, hogy segítsenek másoknak, akár abban, hogy egy kicsit jobban érezzék saját magukat, hogy tudatosabbak legyenek.
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy egy lelkész a közösségen kívül is sokat tud adni. Nagyrészt olyan szertartások alkalmával, ahol sokféle nézőpontú, sokféle vallású ember is együtt van – például egy esküvőn, egy névadó szertartáson, búcsúztatáson –, ahol a szcientológiában meglévő nagyon nagy elismerést minden szellemi lény és minden ember felé valahogyan közvetíteni tudom. És azt gondolom, hogy ez minden embernek hozzáad az életéhez. Amellett, hogy nyilván elismerésre kerül, hogy ő a saját életében kicsoda, micsoda, és mit tesz.
Emellett, bármelyik szertartáson is vesz részt valaki, utána egy kicsit úgy látom, hogy felemelkedik mint szellemi lény, és egy kicsit tudatosabbá válik ebben.
És még egy nagyon jó része is van. Például egy saját tapasztalat, hogy a saját esküvői szertartásunkon nagyon sok családtag és barát volt ott, akik az élet minden területéről jöttek és nem szcientológusok. Hatalmas élmény volt nekem, hogy mennyire élvezték a szertartást, mennyire jókedvűek voltak és mennyire érdeklődtek. Kaptak valós adatokat, hogy mi az a szcientológia, hogyan működik, hiszen közvetlen közelről sokan nem ismerik.
Mik a terveid a jövőre nézve a lelkészi szolgálattal kapcsolatban?
Amit nagyon szeretnék, hogy időről időre különböző szertartásokat tartsak, akár az egyházon kívül is. Leginkább esküvőket, névadó szertartásokat, ilyesmit. Ahol nagyon-nagyon jó hangulatot szeretnék adni az embereknek, és egy olyan élményt, amelyben egy vagy két embernek közösen gondolatban megteremtenek egy nagyon szép jövőt. Azt hiszem, lelkészként ebben leszek aktívabb.
Van még bármi más, amit szeretnél üzenni az olvasóknak ebben a témában?
Azt látom minden egyházban, hogy egy igazán jó lelkész valahogy össze tudja fogni és jó irányba tudja vinni a saját közössége tagjait, de akár olyanokat is, akik nem tartoznak közvetlenül a gyülekezetéhez. És ez bármilyen egyházra igaz. Én ezt látom. Látok nagyon jó példákat akár keresztény, akár egyéb felekezetekben, muzulmán, zsidó, sokfelé, ahol egy igazán jólelkű meg jószándékú lelkész – márpedig lelkésznek általában ilyenek állnak – jó irányba tudja vinni az embereket. Jó dolgokat tud elindítani vagy támogatni, és én mint a szcientológia lelkésze ezt szeretném, nemcsak a szertartásokon keresztül, hanem a saját életemen, a saját példámon keresztül is, hogy egy picit a jót erősítsék meg körülöttem az emberek magukban. Azt gondolom, hogy egy bármilyen területen lévő lelkésznek ilyen feladata is van.
Most kisebb dolgok is nagyon fontosak szerintem, mint például az önkéntes lelkészekkel együtt más egyházak segítése. Ott kapcsolatba kerülünk más lelkészekkel, és egy ilyen vallások közötti összefogást is nagyon fontos erősíteni, mert ha a különböző egyházak bármilyen területen összefognak, akkor nagyon nagy, pozitív hatást tudnak létrehozni a társadalomban.
Köszönjük szépen Császár Dalma tiszteletesnek az interjút, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is!