A holland kormány nemrég ismerte el a Szcientológia vallásos természetét, ezzel csatlakozva azon országok egyre bővülő sorához, melyek hivatalosan is igazolták a 20. század egyik legjelentősebb vallásának spirituális jóhiszeműségét.
Amikor a vallásszabadságról és az emberi jogokról van szó, akkor Hollandia kiemelkedő bizalommal fordul az emberek felé. Ez az ország ad otthont az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának, és aláírta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, melynek 18. cikke kimondja:
„Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához”.
Az ország alkotmányába is be vannak ágyazva a mindenki számára biztosított egyenlő jogok, miszerint:
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy vallását vagy meggyőződését egyénileg vagy másokkal együtt szabadon vallja, törvény szerinti felelősségének sérelme nélkül”.
A vallásszabadság terén Hollandia azt gyakorolja, amit vall, így például a lakosság alkotmányos jogainak érvényesítését célzó, szigorúbb törvényekkel lépett fel az antiszemitizmus és az iszlámellenesség növekvő áradata ellen. 2021 áprilisában kinevezték Hollandia első antiszemitizmus elleni nemzeti koordinátorát, tavaly szeptemberben pedig Ferdinand Grapperhaus igazságügyi miniszter jelentette be, hogy a holokauszttagadás büntetendő cselekmény lesz. Eközben a helyi és nemzeti biztonsági tisztviselők továbbra is együttműködnek a zsidó és muszlim közösségekkel az imaházak biztonságának növelése érdekében.
Szem előtt tartva Hollandia egyre mélyebb elkötelezettségét a hit szabadsága mellett, a szcientológia vallásként történő elismerése elkerülhetetlen volt.
A több mint 150 országban élő szcientológusok milliói a vallásszabadság újabb győzelmeként ünneplik ezt a legutóbbi elismerést.