Történelmünk sajnos tele van háborúkkal, erőszakkal, amit gyakran a különböző vallások közötti rivalizálás okozott. Az egész világon. Noha a vallási tanítások általánosságban a szeretetet és a megbékélést hirdetik, manapság is vannak még olyan vallási vezetők, akik elzárkóznak a párbeszédtől, vagy akár ellenségként tekintenek másokra. Ebből kifolyólag továbbra is nagy jelentősége van annak a Jordániából indult kezdeményezésnek, melynek eredménye a február elején ünnepelt vallásközi harmónia hete.
Ezen alkalomból a Szcientológia Egyház szeretettel várja az érdeklődőket „Az állam és az egyházak kapcsolatának alakulása a rendszerváltástól” címmel megrendezésre kerülő egyházügyi fórumbeszélgetésre február 18-án.
A mindenkori államok jelentős hatással vannak az egyházak közötti együttműködésre, párbeszédre, és letéteményesei lehetnek a vallások közötti egyenlőség megteremtésének.
A jelenlévő szakértő előadók érdekes történelmi áttekintést fognak nyújtanak arról, hogyan változott az állam és az egyházak kapcsolata a rendszerváltástól napjainkig, és megvizsgálják, mi kell ahhoz, hogy a vallásszabadság és az egyenlő bánásmód érvényesüljön a mai társadalomban.
A fórumbeszélgetésen egy nyugalmazott címzetes egyházügyi államtitkár, egy egyházügyi tanácsos és egy alkotmányjogász osztja meg gondolatait a fenti témában, illetve válaszol a közönség kérdéseire.
A rendezvény időpontja: 2025. február 18. kedd 18:00, ajtónyitás: 17:30
Az esemény helyszínének pontos címe:
Szcientológia Egyház Központi Szervezet
1138 Budapest, Váci út 169.
A részvétel díjtalan.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!