Az emberben mindig is élt a vágy és a törekvés arra, hogy egyre jobbá és jobbá tegye a körülötte lévő világot, és hogy ezáltal egyre jobb életminőséget érjen el. Lehet persze vitatkozni azon, hogy „túl messzire ment-e” ebbéli törekvésében, kihasználva, esetleg túlhasználva a bolygó erőforrásait, de itt most nem ezt a gondolatmenetet követjük.

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy utólag visszanézve egy helyzetre és a saját viselkedésünkre, reakciónkra abban a helyzetben, azt gondoltuk, hogy nem így, nem ezt kellett volna tenni, és lényegében megbántuk az adott viselkedést.

Mi az oka annak, hogy ilyen megbánásokkal van kikövezve a legtöbb ember élete? Miért nem tud az ember egyből, azonnal és hibátlanul reagálni minden helyzetben, anélkül, hogy utólag akár szégyenkeznie kelljen maga miatt?

Miért van az, hogy ha végig tekintünk a történelem eseményein, főleg azokon, amelyekben az ember olyan bűnöket követett el az embertársai iránt, amelyek szinte elképzelhetetlenek, akkor ezekre a tettekre nem tudunk racionális (ésszerű) magyarázatot adni? Hogy követhetnek el ilyen dolgokat egymás ellen az emberek?

A válasz viszonylag egyszerű:

Azért nem találunk rá racionális magyarázatot, mert a magyarázat
nem a racionalitás területén található meg.

Az emberrel foglalkozó társadalomtudósok és filozófusok nagyon régóta próbálják megmagyarázni a sokszor „megmagyarázhatatlan” viselkedéseket racionális alapon, mert nem feltétlenül fogadták el, hogy lehet egy nem racionális tényező az emberi elmében, ami hatással van az emberre. Ez a hatás nagyon is kézzelfogható, megtapasztalható és megfigyelhető a hétköznapokban. Olyan alakot ölt, mint például az agresszió, az irracionális félelmek, a hazugságok, a hűtlenség, a másik ember megsemmisítésére irányuló törekvések, csak hogy egy párat említsünk.

Van tehát egy tényező az emberben, ami a kulcsa annak, hogy a társadalmi problémákat meg lehessen oldani. Ez nem egy racionális tényező, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne megismerni és megérteni a működését. Ehhez pedig arra volt szükség, hogy megismerve és feldolgozva a korábbi módszertanok és filozófiák megállapításait, egy teljesen új nézőpont és szókészlet alakuljon ki, amelyben a „nem racionális” nem jelenti egyben azt is, hogy „nem megérthető”, ha az eddig szokásos módszerekkel közelítünk hozzá.

L. Ron Hubbard éppen ezt hozta el az emberi elme vizsgálatának tudományában. A kutatásai során újfajta logikákat fogalmazott meg, amelyek kitárták az ajtót az elme megismerése irányába, és elkülönítették annak részeit, az analitikus és a reaktív elmét. Ez lett a Dianetika elméletének egyik legfontosabb mérföldköve.

A reaktív elme működésének és hatásainak megértése során L. Ron Hubbard ezt fogalmazta meg:

„A filozófia, a természet- és társadalomtudományok (mint például a közgazdaságtan, politika, szociológia, orvostudomány, kriminológia stb.) megoldása elsődlegesen az emberi elme problémáinak megoldásától függ.”

Szóval, mi is ez a nagyhatalmú dolog, amit reaktív elmének hívott, és ami ennyi tudományos terület megoldásának a kulcsa? Hogyan, milyen mechanizmusok mentén befolyásolja az emberi viselkedést, a döntéshozást, a kommunikációt?

Ennek teljes megértéséhez érdemes megnézni ezt a videót, ami egyszerű nyelvezettel magyaráz el olyan dolgokat, amelyekről sok tudós, sok évszázadon keresztül elmélkedett, de nem találta meg ezt a megoldást: