Az ember évezredes nagy talányainak egyike, hogy mi történik velünk halálunk után, illetve, hogy az embernek „van-e lelke”. A szcientológiában – más vallásokhoz hasonlóan – határozott tanítások vannak ezzel kapcsolatban, illetve olyan gyakorlatok is, amelyekkel a tanítások személyesen megtapasztalhatóak. Egy ideje azonban úgy tűnik, hogy a tudomány is „visszazárkózik a vallásokhoz”, legalábbis egy tanulmány szerint.
Mind a filozófiai, mind a vallásos gondolkodásban alapvetően két nagy világkép-rendszer viaskodik egymással, az úgynevezett monista és a dualista. A monizmus azt állítja, hogy a világ egylényegű (mono), csak anyag, energia, tér és idő alkotja, illetve ezek törvényszerűségei határozzák meg a világ történéseit, csakúgy, mint az emberek cselekedeteit. A tudat idegsejtek és kémiai reakciók eddig fel nem tárt játéka csupán. A dualizmus ezzel szemben amellett érvel, hogy vannak anyagi és szellemi természetű dolgok a világban, és ezek kettőssége (duo) magyarázza, hogy miért létezhet például szabad akarat. A test és lélek különállásának elképzelése itt jelenik meg.
Nyilván ez egy erősen leegyszerűsített összefoglalás az elmúlt több ezer év ezzel kapcsolatos érveiről és ellenérveiről. Az is igaz, hogy létezik szellemi monista tanítás is, amely szerint életünk pusztán egy isteni elmében folyó fantázia, és mindannyian isten gondolatai vagyunk, ugyanakkor például Donald Davidson amerikai filozófus szerint bár csak a fizikai világ létezik, de valahogy mégis léteznek olyan mentális (elmebeli) események, amelyek befolyásolják a fizikai történéseket, szabálytalanságot (anomáliát) okoznak. Ez az anomális monizmus. Ebbe az összetett kérdésbe érkezett meg a kvantumelmélet, amely még inkább hozzáadott a világnézeti bizonytalansághoz.
Ennek következményeképpen az ember halál utáni pozíciója is erősen bizonytalan. Míg a vallások legtöbbször stabil kapaszkodót biztosítanak a tanításaik által, ha valaki ezt a kapaszkodót nem fogadja el, a tudomány vagy a filozófia területén sajnos csak – jogos – bizonytalansággal szembesül, hiszen sem kísérleti (empirikus) úton, sem pedig megdönthetetlen érvekkel nem sikerült erre a kérdésre választ találni.
A tudomány egyik nagy talánya az úgynevezett „halál közeli élmények” kérdése. Az ilyen beszámolók ugyanis rendkívül sok esetben szóltak olyan tapasztalásokról, amelyet nagyon nehéz volt mind bizonyítani, mind megmagyarázni. Ilyen volt például a test kívülről történő érzékelése, látása, amely ugyanakkor a környezet érzékelésével is társult. E cikk szerzőjének személyes ismerőse is volt hasonló helyzetben egy intenzív-osztályos kezelés során. Amikor az illető beszámolt az őt kezelő orvosnak arról, hogy mit tapasztalt, mit hallott, látott, az orvos közölte vele, hogy az képtelenség, hiszen teljesen eszméletlen volt. Ugyanakkor viszont megerősítette, hogy a beszámoló megegyezett a valós történésekkel. Az orvostudomány általában hallucinációval magyarázta ezt a jelenséget.
Fordulatot jelenthet azonban az a tudományos tanulmány, amely számos ezzel a kérdéskörrel kapcsolatos korábbi tanulmány eredményeit összegezte. A sajtó is beszámolt erről, összefoglalva a tanulmány legfontosabb megállapításait.
Ezek közül egy nagyon fontos kijelentés, hogy a tudománynak túl kell lépnie az ilyen beszámolók „egyszerű hallucinációvá” minősítésén, és a megértés szándékával nyitottan kell állni a kérdéshez. Egy másik fontos pont, hogy a beszámolók szerint ezek az élmények túlnyomó többségben magukban foglalják a testtől való elszakadás élményét és pozitív pszichés változást idéznek elő az érintetteknél.
A szcientológia egyik legrégebbi tana a test és lélek kettőssége, amelyre L. Ron Hubbard éppen azon elmebeli folyamatok vizsgálata során bukkant, hogy hogyan lehetséges, hogy az emberek előző életi eseményekről számolnak be. A kora 1950-es évek szcientológia eljárásainak jelentős része irányult arra, hogy ezt a különválást (test és lélek) a személy megtapasztalhassa éppen amiatt, hogy ezek során milyen pozitív változást lehet elősegíteni az embereknél. Az elválás a testtől (amelyet a szcientológiában exteriorizációnak nevezünk) ma is szerves része a vallás gyakorlatainak, még ha nem is annyira intenzíven, mint a kezdeti időkben, hiszen közben L. Ron Hubbard felismerte, hogy egyéb megközelítésekkel kombinálva még sokkal hatékonyabban segíthetünk egy emberi lénynek elérni a teljes szellemi szabadságot.
Mindazonáltal az exteriorizáció során megtapasztalható béke, szeretet, nyugalom és tudás olyan élmény, amit bárkinek csak kívánni lehet, hiszen az önazonosságnak ez a bizonyossága lehet az egyik út a teljes emberiség békéje és nyugalma irányába.
