Minden nap több ezer ember halad el a Szcientológia Egyház Váci úti központja előtt. Sokaknak megfordulhat a fejében, hogy vajon mi lehet odabent, és sokan már régóta gondolkodnak rajta, hogy egyszer be kellene menni, és belülről is megnézni az egyházat, de még nem merték elhatározni magukat. Jó hír, hogy az épület kapui az egyház nyitvatartási idejében bárki számára nyitva állnak. Hétköznaponként reggel 9-től este 10 óráig, hétvégén pedig reggel 9-től este 6 óráig.
Mi várja a látogatókat az egyházba lépve? Egy nagyon kedves, mosolygós és segítőkész recepciós, aki mindenkit barátságosan fogad.
Első körben érdemes bepillantást nyerni az egyház Közönséginformációs Központjába, ahol az interaktív, multimédiás bemutató paneleken keresztül több száz kisfilm tekinthető meg, teljesen díjmentesen. Az érdeklődők többek között jobban megismerkedhetnek a Szcientológia vallással, annak alaptanításaival, megtudhatják, hogy miben hisznek a szcientológusok, és milyen szerepük van a társadalomban, valamint a vallásalapító, L. Ron Hubbard életébe is betekinthetnek.
A nyitvatartási idő alatt az egyházba látogatók annyi kisfilmet nézhetnek meg, amennyit csak szeretnének. Utána a kérdéseiket is feltehetik, sőt, az épületet is van lehetőségük körbejárni.
A Szcientológia Egyház épületébe nemcsak a hívek léphetnek be, és semmiféle elköteleződéssel nem jár, ha valaki egy kicsit jobban meg akar ismerkedni az egyházzal, az épülettel, vagy akár magával a vallással. Az egyház tagjai segítenek eligazodni a kisfilmek között, és minden felmerülő kérdésre választ adnak.
Ha valakit igazán furdal a kíváncsiság, csak eddig még nem jött el számára a megfelelő pillanat a látogatásra, akkor ne habozzon tovább: az egyház szívesen lát bárkit, aki keresi a válaszokat az élet nagy kérdéseire.
Érdemes szétnézni ebben a modern, tiszta és különleges atmoszférájú épületben. Nem beszélve arról, hogy elköteleződés és plusz költségráfordítás nélkül rengeteg érdekes és hasznos információt szerezhetnek az érdeklődők.
A Szcientológia Egyház világnézettől és vallási hovatartozástól függetlenül látogatható.
Lehetőség van az utcáról is egyszerűen csak besétálni, de a könnyebb szervezés érdekében az alábbi weboldalon keresztül be is lehet jelentkezni a látogatásra: