Böröcz Katalin tette le lelkészi esküjét a legutóbbi szcientológus lelkészavatáson. Katalin négygyermekes édesanya, nagymama és nyugdíjas programozó egy bankban. Most úgy döntött, hogy a lelkészi hivatás különleges útjára is rálép. Mi volt a motivációja, és mik a tervei egy szcientológus programozónak, anyának és nagymamának a lelkészi szolgálattal kapcsolatban? Az alábbi interjúból kiderül.
Első kérésünk, hogy mesélj egy kicsit magadról. Mióta vagy szcientológus, hogyan találtál rá erre az útra, és mivel foglalkozol az életben?
1993 óta vagyok szcientológus. Az első férjem találta meg a Dianetika könyvet, és ő adta a kezembe. Azóta tartom magam szcientológusnak, amióta ezt a könyvet elolvastam. Eleinte nem voltam aktív szcientológus, akkor még volt egy pici gyermekem, aki azóta már felnőtt. Elvégeztem többek közt a Méregtelenítő programot. A mindennapokban programozó vagyok egy banknál, ahol nyugdíj mellett is dolgozom még egy keveset.
Miért éreztél késztetést arra, hogy lelkésszé válj?
Az egyház egyik vezetője mutatott nekem egy írást arról, hogy miért fontos a Szcientológia lelkész képzést elvégezni. Annyira inspiráló volt, hogy meg is tettem az első lépéseket, és világossá vált számomra, hogy milyen úton szeretnék végigmenni. Ez a tanfolyam is része volt az útnak, és bevallom, egy kicsit izgultam, de már elmondhatom, hogy az egyik legjobb tanfolyam volt, amit eddig elvégeztem. Megerősödött bennem, hogy minden vallásnak egy a célja, csak más módon igyekeznek elérni azt.
Milyen érzés most, hogy felszenteltek mint Szcientológia lelkészt?
Ez egy csodálatos érzés, és nagyon büszke vagyok rá. Négy gyerekem van, és mind szcientológusok vagyunk. Sőt még az unokáim is. Mindenki ott volt a családból, és nagyon megható volt mindannyiunknak.
Milyen szerepe lehet egy Szcientológia lelkésznek a társadalomban?
Ugyanolyan szerepe van, mint egy nem lelkész szcientológusnak, csak ő már többet tud. Számomra, ami leginkább fontos, az a példamutatás, mind a viselkedéssel, mind a gondolkodásmóddal.
Mik a terveid a jövőre nézve a lelkészi szolgálattal kapcsolatban?
Vannak elég távoli terveim is. Szeretnék nyitni egy Dianetika központot a családommal együtt. Addig is az egyházat szeretném erősíteni a lelkészi szolgálataimmal, például esküvőket, keresztelőket tartani.
Köszönjük szépen Böröcz Katalin lelkész asszonynak az interjút, és sikerekben gazdag új utat kívánunk neki küldetésében.