A világ több, mint egy évszázada ünnepli a nemzetközi nőnapot. Először 1909-ben a textiliparban dolgozó nők 1857. március 8-i sztrájkjára emlékeztek. Ez alakult át nemzetközi nőnappá, hogy a nők egyenjogúságára hívja fel a figyelmet. Bár sajnos, a probléma manapság is fennáll, hiszen még mindig sok országban éri akár fizikai erőszakban is megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetés a nőket, a nemzetközi nőnap kezdi elveszíteni az eredeti küldetését, üzenetét, és a női nem által képviselt szépségnek, harmóniának, kedvességnek lett az ünnepe.
A nőnapnak Magyarországon is hosszú története van. Az I. világháború előtt már tartottunk nőnapi megemlékezéseket, de csak 1948-ban került március 8-ára az ünnep. A kommunizmus évei alatt kötelezően kellett megünnepelni a nőket, majd a rendszerváltás után fokozatosan kezdett eltűnni a „vörös” beütés.
Manapság a nőnap egy olyan alkalom, ahol lehetőség van felhívni a figyelmet a nőkkel kapcsolatos megoldandó helyzetekre, kihívásokra és emellett kifejezhetjük tiszteletünket az iránt, amit ők jelentenek a társadalomnak.
A Magyarországi Szcientológia Egyház Társadalmi kapcsolatok Irodájának tájékoztatása szerint már évek óta ennek jegyében szerveznek nőnapkor virágosztásokat Budapesten és az ország több vidéki városában is. Így szeretnék tudatni a hölgyekkel, hogy nagyra becsülik őket és mindazt, amit a családokban, a munkahelyeken tesznek. A több mint 1700 szál virág minden helyszínen gyorsan gazdára talált, és jóleső érzés volt látni, hogy mekkora örömöt okoz ez az apró figyelmesség. Az Egyházban remélik, hogy egyszer elérjük, hogy ne kelljen egy különleges alkalom, hanem minden egyes nap megkapja mindenki a neki kijáró kedvességet.