Különleges vasárnapi szertartásnak adott otthont ma a Szcientológia Egyház Váci úti központja, ahol ismét színpadra lépett egy fiatal művészekből álló zenekar. Az együttes két új szerzeménnyel készült az alkalomra: egy spanyol nyelvű dallal és egy magyar rockszámmal örvendeztették meg a közönséget.
A koncertet követően Tálas Edit lelkész tartott prédikációt, amely a zűrzavar és a kontroll témáját járta körül. Az igehirdetés során L. Ron Hubbard tanításai alapján szó esett arról, hogyan értelmezhető a zűrzavar, a bizonyosság, az intelligencia és a biztonság, valamint arról, miként lehet a nehéz helyzeteket tudatosan kezelni, és rendet vinni az élet különböző területeire.
A szertartáson a szerencse kérdése is előtérbe került. A résztvevők arról hallhattak, miért fontosabb a saját döntéseinkre és felelősségvállalásunkra építeni, mint passzívan a szerencsére várni. Az eseményen hangsúlyt kaptak azok a gyakorlati ismeretek is, amelyek a Szcientológia szerint segítenek az embernek nagyobb irányítást szerezni az élete felett, és eredményesebbé válni.
A lelkész a közeljövő eseményeinek rövid ismertetését követően felolvasta az Imát a teljes szabadságért, majd rövid szünet után a jelenlévők csoportauditáláson vehettek részt. Ez a szellemi gyakorlat a résztvevők lelki fejlődésének támogatását szolgálja.
A következő különleges vasárnapi szertartásra május 31-én kerül sor, amelynek keretében névadó szertartást is tartanak.




