Míg egy átlagembernek esetleg csak zaklatottságot okoz az infláció, mert körültekintőbben kell vásárolnia, „jobban meghúzva a nadrágszíjat”, addig azoknak, akiknek már eleve alig futotta a mindennapi betevőre, az áremelkedés most egy hatalmas probléma.
Pedig vannak olyan honfitársaink, akik önhibájukon kívül sodródnak a szegénységbe, mondjuk olyan helyzetekben, amikor például az egyetlen kenyérkereső váratlanul meghal, vagy akár elbocsájtás miatt hirtelen nincs bevétel. Továbbá a hirtelen kialakult szituációkon kívül sok olyan család is van, ahol tartósan segélyekből élnek, illetve alkalmi munkákból tartják fenn magukat.
Éppen ezért a különféle szeretetszolgálatok, jótékonysággal foglalkozó alapítványok, egyházak és önkéntesek munkája egyre inkább életbevágó fontossággal bír! Rajtuk keresztül pedig – sok kicsi sokra megy alapon – a civil lakosság apróbb adományai is kisegíthetnek olyan családokat, akiknek az éhezéssel kell szembenézniük, amikor a legalapvetőbb élelmiszereket sem tudják már kifizetni a hónap végére.
Példa erre az összefogásra egy szeretetszolgálat önkéntese, akivel mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy nem tud elég adományt biztosítani, annyira sok segítségkérés érkezik be hozzá, ezért a Szcientológia önkéntes lelkészekhez fordul, akik többször támogatták már korábban is, amikor fogyóban voltak a szeretetszolgálat készletei – akár menekültekről, akár hazai rászorulókról volt szó.
Ezúttal pár napja az önkéntes lelkészektől egy Heves vármegyei nagyközség negyven mélyszegénységben élő családjának kért segítségül élelmiszer-adományt. Olyan családoknak, akik amellett, hogy méltatlan körülmények közt élnek, mert nem képesek finanszírozni a szükséges karbantartást lakóhelyeiken (beázás, tetőomlás, stb.), még a legszükségesebb ennivaló-alapanyagokat sem tudják sokszor megvásárolni.
Így a minap az önkéntes lelkészek Budapestről szállítottak mind a negyven családnak adományként tartós élelmiszert, úgy mint tarhonyát, tartós tejet, száraztésztát, szószt, rizst, különféle hús konzerveket, búzadarát, szendvicskrémeket, csokoládét. Az élelmiszeren kívül pedig szintén minden családnak tusfürdőt, felnőtt- és gyerekruhát, sok játékot, továbbá a szükséges méretekben pelenkát is adományoztak.
Bár ez csak átmeneti segítséget jelent, de ha elképzeljük, hogy egy hátrányos helyzetű kisgyermek számára mekkora öröm, amikor van mit enni, és jön egy váratlan ajándék, akkor már is megéri az adományozás.