Miről beszélünk, amikor azt mondjuk valakiről, hogy szcientológus? Előfordulhat, hogy furcsa szemmel néznek valakire, ha meghallják, hogy az illető szcientológus. Kicsit misztikus, kicsit fura – mint az ismeretlen dolgok általában –, pedig a szcientológusok jó része kifejezetten barátságos és tisztességes. Maga a vallás alapeszméje azt tanítja a híveknek, hogy úgy bánjanak másokkal, ahogy ők szeretnék, hogy velük bánjanak, illetve hogy ne tegyenek olyat másokkal, amiről nem szeretnék, hogy velük megtörténjen.
Mi a szcientológus szó jelentése – mikor mondhatjuk valakire valójában, hogy szcientológus?
A szcientológus olyan személy, aki a Szcientológia vallást követi és gyakorolja, vagyis a Szcientológia eszközeivel segíti önmaga és környezete boldogulását.
A vallás követője egyetért a vallási alapeszmékkel, és igyekszik azok alapján élni az életét.
Mit csinál egy szcientológus?
Valójában ugyanazt, mint bárki más. Dolgozik, fizeti a számlákat, gyerekeket nevel, sportol és kikapcsolódik. Mindezek mellett az egyházon belül tanul, szellemileg fejlődik. Majd az egyházon kívül, élete különböző területein kamatoztatja L. Ron Hubbard tanításait.
A Szcientológia olyan tudást biztosít, mellyel az ember jobbá teheti a párkapcsolatát, üzleti vagy baráti kapcsolatait, a másokkal való kommunikációt. Megtanulhatja, hogyan tűzzön ki célokat, és hogyan érje el őket. Segítségével leküzdheti a munka vagy épp a tanulás problémáit. Egyszóval, ha az élete elakadt valahol, az egyházban megtalálhatja a megoldáshoz vezető utat.
Ahogy a tanfolyamokon, úgy auditálásban is részt vehetnek a hívők és az érdeklődők. Az auditálás vagy más néven szellemi tanácsadás egy olyan eljárás, melynek során az egyén jobb állapotba kerülhet, és olyan nehézségeket, zaklatottságokat kezelhet, melyek nélkül azután sikeresebben és boldogabban élheti az életét.
A szcientológusok vasárnapi szertartásokat is szerveznek, ahol minden érdeklődő díjmentesen kaphat ízelítőt a Szcientológia hitelveiről, tanításairól, sőt még az auditálást is kipróbálhatja, csoportos formában. A szertartások kiváló alkalmat jelentenek arra, hogy bárki kapjon egy benyomást arról, mit is jelent szcientológusnak lenni.