Június 11-én a Váci úti központi egyházban rendezték meg nyárindító vasárnapi szertartásukat a szcientológusok. Az esemény kezdetén egy lenyűgöző koncerttel tették még emelkedettebbé a hangulatot. A prédikációt és a szertartás végi csoportauditálást* Veres Klára lelkész vezette, aki a csoportban való létezés témakörébe avatta be a résztvevőket.
A prédikáció során számos kérdésre kaptak választ, például arra, hogy egy csoport tagjai valóban csak az önfenntartás érdekében dolgoznak-e, vagy mi történik egy csoporttal, ha túlélés-ellenes szabályokat alkalmaznak benne. Részletesen kifejtette, hogy mi jellemez egy valóban épelméjű csoportot, illetve betekintést nyújtott abba, hogy milyen egy szcientológus csoport a valóságban. Klára L. Ron Hubbard, a Szcientológia alapítójának műveiből olvasott fel a közönségnek. Részletesen kiemelte a kommunikáció fontosságát, mint a társadalmak, a csoportok egyik építőkövét, továbbá az egyén fontosságát, ugyanis:
“Minden csoport az egyénnel kezdődik. Minden nagy katedrális építése egy darab kő letételével kezdődött, és egy nagy társadalom építőköve az egyén.”
A szertartás folytatása rendhagyó volt, mivel Miklovicz Attila lelkész Böröcz Katalint lelkésszé avatta. Katalin 30 éve tagja a szcientológus közösségnek és már az unokája is vele együtt tanul az egyházban.
Ez az esemény lehetőséget adott az érdeklődőknek, hogy mélyebb betekintést nyerjenek az épelméjű csoportok működésébe. Mind az előadás, mind a csoportauditálás inspiráló és értékes élményt nyújtott a résztvevőknek.
A következő szertartásra is szeretettel várnak minden kedves szcientológus és nem szcientológus érdeklődőt!
*csoportauditálás: a Szcientológia szellemi tanácsadásnak csoportokon alkalmazható eljárásait jelenti, és arra irányul, hogy segítsen az egyének lelki fejlődésében.