Világszerte minden évben június 14-én van a véradás világnapja, ugyanis ekkor született az a Nobel-díjas orvos, Karl Landsteiner, aki 1901-ben felfedezte az emberi vércsoportokat. Ezzel egy olyan folyamatot indított útjára, amely azóta is emberek millióinak életét menti meg, annak a rengeteg nem mindennapi hősnek a segítségével, akik elmennek vért adni a különböző véradóközpontokba, rendezvényekre. A kimutatások szerint nem szabad megállni, mivel folyamatosan nő az igény a segítőkre. Naponta mintegy 1800 ember lenne képes biztonságosan kielégíteni a jelenlegi szükségleteket. A fáradozás azonban mindent megér, ugyanis egy véradó akár három életet is képes megmenteni.
A hivatalos vérellátó szervekkel karöltve a szcientológus közösség is rendszeresen tart véradásokat a Váci úti központi egyházban. A legutóbbi véradást Pati-Nagy Alexandra, önkéntes szcientológus, üzletasszony szervezte, és annyira sikeres volt, hogy a Vöröskereszt munkatársainak a tervezettnél hamarabb kellett lezárniuk a regisztrációt. Több mint 130 ember életének megmentésére elegendő mennyiségű vér gyűlt össze ezen a napon. Megkérdeztük, hogy szervezőként és rendszeres véradóként mi motiválja őt:
„Természetes, hogy segítek, hiszen ezzel emberek életét tudom megmenteni, szcientológusként pedig kötelességemnek érzem, hogy jó példát mutassak.”
A szcientológusok továbbra is szerveznek véradásokat az egyházukban, és biztatnak rá mindenkit: aki csak teheti, járuljon hozzá ehhez a nemes célhoz, akár náluk, akár más szervezeteknél.