Nagy bajban van egy anya, aki nem tudja ellátni gyermekeit, mert váratlanul megbetegedett. Ilyen, és ehhez hasonló esetektől jövő segítségkérések érkeznek be a családsegítő szolgálatokhoz, akiknek úgy megnőtt a támogatandóik száma a világjárvány kezdete óta, hogy különféle alapítványok segítségét kérik pártfogoltjaik számára. Az egyik szervezet, melyre mindig tudnak számítani, az Anyák az Anyákért Alapítvány Budapesten, amely 2015-től országos szinten szervez gyűjtést azoknak az anyáknak, gyermekeknek és családoknak, akiknek nehézségük akad alapvető, túlélésükhöz szükséges dolgaik beszerzésével.
Most éppen egy olyan család ügye került hozzájuk, ahol az anyuka rákos beteg lett, kórházba került, gyógykezelése hosszadalmas, ami ha jól is sikerül, az orvosai jóslata alapján leghamarabb a nyáron láthatja el gyermekeit ismét. Így a kenyérkereső apára maradt a három kisgyermek ellátása, akik közül a legkisebb még egy éves sincs. Tehát az apuka kénytelen otthon maradni a kicsikkel, ezért munkahelyét elveszítve kiszolgáltatott helyzetbe került. Ez a példa sajnos nem egyedi eset. Az Anyák az Anyákért számos, más okból kifolyólag egyik napról a másikra rászorulóvá vált családot támogat, továbbá segítenek ideiglenes anyaotthonokat, gyermekkórházakat is. Az elmúlt két évben sokszorozódott a bajba jutottak száma. Még olyan is előfordult mostanában, hogy az Alapítvány korábbi adományozójából lett rászoruló, egy a pandémia miatt munkahelyét elveszítő, egyedülálló édesanya.
Az Alapítvány fáradhatatlanul szervez gyűjtést magánszemélyektől, szervezetektől. A felgyülemlett, egész országból érkező segítségkérések miatt jött most igen jól, hogy egy nagy adag adományt hoztak nekik a szcientológia önkéntes lelkészek, akik már nem először segítik őket a járvány alatt. Ezúttal a több száz kilós szállítmányuk babaruhát, baba ágyneműt, felnőtt ruhát, gyerek és felnőtt cipőt, plüss- és más gyerekjátékot, folyékony szappant, légfrissítőt, padlófelmosó szert, vízkőoldót, szappant és kézfertőtlenítőt tartalmazott.
Az Anyák az Anyákért csapata pedig – ezekből pár hasznos dolgot összeválogatva – azonnal el is vitt egy adománycsomagot a fent említett, kicsikkel magára maradt apukának, a többit pedig ahogy a védőnők és családsegítők rangsorolják, úgy juttatják el a többi rászorulónak.
llyen, és ehhez hasonló adományok következtében kerülhetik el a szülők, hogy csak azért, mert átmenetileg anyagi gondjaik vannak, állami gondozásba kerüljenek a gyermekeik.
Ezért érdemes különféle rászorulókat támogató alapítványokat segíteni, mert egy-egy adomány valakinek lehet apróság, másik honfitársunknak pedig a gyermeke megmentését, a család egyben tartását jelentheti.