Békés demonstrációval hívták fel a figyelmet a Szcientológia Egyház hívei szerda este a központi épületük előtt a Váci úton, tiltakozásul a rajtaütésszerű, túlzó rendőri fellépéssel végrehajtott házkutatások ellen.
A szcientológusok azért tartották fontosnak, hogy békés gyertyás felvonulással emeljék fel hangjukat, mert a házkutatás miatt egész nap be sem léphettek egyházuk épületeibe, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette számukra a vallásuk békés gyakorlását. Ugyanez bármely más vallás számára felháborító és elfogadhatatlan – ráadásul ha ez megtörténhet az ő egyházukkal, nem tudni, mikor történik meg legközelebb egy másik vallási közösséggel – vélik a demonstrálók.
A szinte erődemonstrációra emlékeztető módon megtartott házkutatás több jogász szerint messze túllépte az úgynevezett szükségesség és arányosság elvét, és az a mód, ahogyan azt végrehajtották, voltaképpen nyílt támadás a vallásszabadság ellen.
A szcientológusoknak nem árulták el a hatóságok, hogy mi oknál fogva nem gyakorolhatják szabadon a vallásukat. A szcientológus közösség törvénytisztelő polgárokból áll, amelyet az is jól példáz, hogy már az erőteljes fellépés előtt is hajlandóak lettek volna együttműködni a hatóságokkal.
Vojtilla Tímea, a szcientológus közösség szóvívője arra bíztatta társait legyenek türelemmel, és L. Ron Hubbard iránymutatásainak megfelelően, békésen fejezzék ki ellenérzéseiket az alapvető emberi jogaik megsértése miatt.
Az összegyűlt hívek este 7 órától gyertyákkal demonstráltak minden ember vallásának és meggyőződésének szabad megválasztása mellett. Igazi összefogást lehetett megfigyelni a jó hangulatú demonstráció során. Lehet, hogy a széthúzás helyett ez az összefogás az, amire Magyarországnak sokkal nagyobb szüksége lenne, a toleránsabb és békésebb jövő érdekében.