Újabb demonstrációval szeretnék felhívni a Szcientológia Egyház hívei az emberek és a kormány figyelmét arra, hogy ami két napja az egyházuk épületében zajlik egy fekete folt a vallásszabadság eszméjén.
A hívek úgy érzik, hogy vallásszabadságuk sérül azzal, hogy épületükben két napja nem tudják gyakorolni a vallásukat, és ha ilyen intézkedések ma Magyarországon megtörténhetnek, akkor a vallás és gondolatszabadság komoly veszélyben van.
Az egyház tagjai együttműködőek lettek volna a hatóságokkal, hogyha megkeresik őket. A gyanú ami miatt a házkutatás már két napja tart az egyház központi épületében még a jogászok számára sem világos.
A mai demonstráció éppen ezért felhívás arra, hogy ma ilyen incidensek Magyarországszerte megtörténhetnek, és minden vallás és felekezet számára intő példa, hogy vajon még érvényben vannak-e az emberi jogaik, miszerint szabadon gyakorolhatják a hitüket.
Több százan ma is jó hangulatban és békésen tiltakoztak egy csendes demonstráció keretében. Példamutató összetartással ismétlik a Szcientológia, L. Ron Hubbard által megfogalmazott céljait: “Egy civilizáció, ahol nincs őrültség, ahol nincsenek bűnözők, és nincs háború, ahol a tehetség virágozhat, a tisztességes lények jogai megadatnak, és ahol az Ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra.”
Vojtilla Tímea, a szcientológus közösség szóvívője a demonstráción elmondta, örül, hogy nem csak szcientológusok állnak ki a vallásszabadság mellett. Ugyanakkor kérte a híveket, hogy mindaddig folytassák a tüntetést, amíg az ellenséges intézkedések alább nem hagynak.