Korábbi cikkünkben bemutattuk, miért létfontosságú a tanulás az ember számára, és hogyan dönt a sorsa felett, ha valóban képes tanulni. Ha még nem olvastad, ajánlom, hogy tedd meg, mert meg fogod érteni, miért ez a következő lépés egy igazán szabad élet felé. Hiszen tanulni nem kényszer, hanem jog!
Az emberi lény teljes megközelítése
A hagyományos, úgynevezett porosz oktatási rendszer nem ismeri el az embert mint szellemi lényt – csupán feladatvégzőként kezeli, aki „üres aggyal” érkezik, és akibe információt töltve „tele aggyal távozik”. Célja, hogy az ember pusztán megjegyezzen dolgokat, évszámokat, adatokat – miközben ezek értelmezése és mélyebb megértése gyakran elmarad. Pedig valójában mindannyian jó tanulók akarunk lenni – vagyis eredményesek.
Közelebbről szemügyre véve ennek a régi, elavult módszernek a legnagyobb problémája, hogy materialista szemléletből – vagyis anyagközpontú, „az ember csak egy test” felfogásból – született, a tekintélyelvűség talaján állva. Egy kicsit olyan, mintha halva született volna: a diákok nap mint nap küszködnek a megtanulandó anyaggal.
Ezzel szemben L. Ron Hubbard már munkássága kezdetén felismerte, hogy a tanulás nem csupán kognitív – azaz felfogási képességen alapuló – folyamat, hanem komplex működés, amely igénybe veszi az ember elméjét, és magát az Embert is mint szellemi lényt.
E felismerésből kiindulva egyértelművé vált: a tanulás hatékonyságához az emberi elme valódi működését kell követnünk. Csak így lehet valaki képes nemcsak megtanulni valamit, hanem alkalmazni is a tudását, és átlátni az összefüggéseket. Ez az alap áll minden szcientológiai módszer – így a Tanulási technológia – mögött is. Ez a működőképesség alapja. De hogyan lett mindez egy teljes egésszé? Hogyan forradalmasította az oktatást, és hogyan adta vissza az embernek a tanulásba vetett hitét?
Több mint 40 év oktatás és kutatás
L. Ron Hubbard már gyermekkorában kapcsolatba került az oktatással, hiszen édesanyja tanítónőként dolgozott. Emellett közel négy évtizedes oktatói tapasztalata is hozzájárult ahhoz, hogy olyan módszereket dolgozzon ki, amelyek segítségével az emberi lény valóban képes megérteni a tanult tárgyat – nem csupán felületesen elsajátítani.
Fiatal éveiben sokat utazott nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a Távol-Keleten és a Csendes-óceán déli részén is. Már ekkor élénk érdeklődést mutatott az oktatás folyamata iránt, hiszen például Guamban chamorro gyerekeket tanított. Meggyőződése volt, hogy az igazi tanulás nem az elmélet szó szerinti megtanulásán vagy a puszta memorizáláson múlik.
Már fiatalkori tapasztalatai is azt mutatták, hogy az emberiség egyik legnagyobb problémája az oktatás és a tanulás területén keresendő. Azonban 1950-ben, a Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya című könyve megjelenését követően, amikor tanítani kezdte a tárgyat, világossá vált számára, hogy az oktatással sokkal precízebben kell foglalkozni. Már ekkor figyelmeztetett arra, hogy az oktatás színvonalának romlása súlyos következményekkel járhat a társadalom egészére nézve. Egy korai előadásában így fogalmazott:
„Bármely társadalomnak, amikor az oktatás problémájával kezd foglalkozni, végső célkitűzése és végterméke a társadalom képességszintjének, kezdeményezőkészségének és kulturális szintjének, valamint ezekkel együtt a túlélési szintjének az emelése. Amikor egy társadalom ezek bármelyikéről megfeledkezik, önmagát teszi tönkre saját oktatási intézményeivel.”
– L. Ron Hubbard
L. Ron Hubbard tehát már a kezdetektől fogva hangsúlyozta az oktatás társadalmi jelentőségét.
Ahogy egy nemzetközi cikk is megjegyzi:
„Az 1950-es években és az 1960-as évek elején, amikor diákok ezreit oktatta és tartott számukra előadásokat, ugyanazokat a hiányosságokat tapasztalta, amelyek a világ többi részén is megfigyelhetők: az írástudás színvonalának csökkenése, a tanulók nehézségei az anyagok megragadásában és alkalmazásában, valamint a megszerzett tudás megtartásának gyengesége.”
Hubbard ekkor kezdett el mélyreható kutatást végezni, hogy feltárja a tanulás elsődleges akadályait, és megoldást dolgozzon ki azok leküzdésére. A kutatásai eredményeként született meg a Tanulási technológia, amely kulcsfontosságú eszközt ad az oktatás szabaddá tételéhez – bármilyen életterületről is érkezzen a tanuló.
Hubbard rámutatott: a hatékony tanulási technológia hiánya akadályozza a megértést. Később az is egyértelművé vált számára, hogy a kortárs oktatási gyakorlatok hiányosságai hozzájárulnak a funkcionális analfabetizmus növekedéséhez és a társadalmi problémák súlyosbodásához. Ennek hatására személyes kutatási programba kezdett a tanulás és oktatás témakörében.
Összegzésként elmondható, hogy bár a társadalmak hatalmas összegeket fordítanak az oktatásra, ez a „hajó” zátonyra futhat, ha nem áll mögötte egy olyan pontos és precíz technológia, amely illeszkedik az ember valódi működéséhez, és kézzelfogható megoldásokat kínál. L. Ron Hubbard munkássága ebben mutatott utat – újra értelmet adva a tanulásnak, és eszközt az embernek a saját fejlődéséhez.
A három akadály felfedezése
L. Ron Hubbard komolyabban kutatni kezdte ezt a területet, és egészen a mélyére ásott. Sikeresen feltárta, hogy miért akadnak el diákok milliói tanulmányaik során, és miért tekinthető a tanári pálya nehéz hivatásnak. A Tanulási technológia alapját az a felismerés adta, hogy három akadály áll a valódi megértés útjában:
Ismeretlen szavak
Az ember pontosan ott akad el a tanulásban, ahol nem érti, vagy félreérti a szavakat. Ha egy szó jelentése nem világos, onnantól kezdve a szöveg értelmezhetetlenné válik, a tanuló pedig szórakozottá, fáradttá válik, ásítozik, és végül feladja.
Túl meredek gradiens
A tanulás akkor sikertelen, ha a tanuló túl gyorsan halad előre anélkül, hogy az előző részt teljesen megértette volna. Ez kihagyott lépéseket és zavart eredményez.
Hiányzó tömeg
Ha valaki nem tudja elképzelni, kézbe venni vagy vizuálisan megtapasztalni azt, amit tanul, az információ nem kapcsolódik a valósághoz. Ennek következménye az érdeklődés elvesztése és fizikai tünetek megjelenése: fejfájás, hasfájás, idegesség vagy ingerlékenység.
A Tanulási technológia létrejötte
A módszertant kezdetben a Szcientológia Egyházon belül, a vallási írások tanulmányozása során alkalmazták. Később a kutatások kimutatták, hogy a Tanulási technológia minden társadalmi és kulturális területen alkalmazható, mivel a megértés három akadálya minden tanulóra jellemző.
L. Ron Hubbard – mivel segítséget akart nyújtani az emberiségnek – kidolgozta az eszközök világi, azaz nem vallásos alkalmazását is. Ezek révén az iskolákban, munkahelyi képzéseken és közösségi oktatási programokban egyaránt használhatók ezek a tanulási eszközök.
A tanulási módszertan fokozatosan formálódott az 1950-es évektől kezdve, és az évtizedek során számos írás, előadás és program dokumentálta az ezzel kapcsolatos felfedezéseket. Így mára egy teljes oktatási anyag áll rendelkezésre, amely felfedi a tanulás, azaz a tudás megszerzésének minden titkát. Ezt az anyagot nevezte el Hubbard Tanulói kalapnak – utalva arra, hogy a kalap szimbolikusan a mesterségre utal: a szakács, a vasutas, a hajóskapitány más-más kalapot visel.
L. Ron Hubbard Tanulási technológiájának hatásai és megítélése
A módszer kidolgozása óta eltelt évtizedekben számos területen hagyott nyomot, és az oktatásban is figyelemre méltó fogadtatásban részesült, mivel gyakorlatorientált és józan elveken alapul.
Anglia, Brixton: Egy projekt során 8-13 éves tanulóknak tanították meg a Tanulási technológiát. Egy másik, kontrollcsoport a hagyományos módszerekkel tanult. Az első csoport olvasási képessége 1,3 évvel javult, míg a másik csoportnál 0,03 év romlás történt.
Dél-Afrika: A Művelődésügyi Minisztérium sikerességi vizsgálatot végzett. A Tanulási technológiát nem használó tanulók 27%-os eredményt értek el, míg azok, akik használták, 91%-os sikerességgel végeztek.
Mexikó, Puebla állam: Öthetes tanfolyamot tartottak rendszeresen kudarcot valló tanulóknak. A teszteredmények a nemzeti átlag háromszorosára emelkedtek. Az oktatási miniszter ezután az egész államban bevezette a programot, és tanárképző akadémiát is létrehozott.
Compton, Los Angeles: Egy kritikus helyzetben lévő belvárosi közösségben 20 × 40 órás részidős tanulással a diákok két teljes iskolai évnyi fejlődést értek el – köztük önfejű és szinte teljesen írástudatlan bandatagok is.
Ma már számos magániskolában is sikerrel használják L. Ron Hubbard tanulási módszerét. Mivel eredményei messze felülmúlják más módszerekét, és bár eredetileg a vallás tanulmányozásának megkönnyítésére született, később egy nem vallásos intézményt is létrehoztak, hogy a technológia szélesebb körben is elérhető legyen.
Az Applied Scholastics, azaz az Alkalmazott Oktatástan 1972-es megalapításával strukturált keretet kapott a Tanulási technológia terjesztése, és mára több mint 38 millió tanulót értek el világszerte.
A Tanulási technológia szemlélete
A Szcientológia – így a Tanulási technológia is – az embert szellemi lényként kezeli, aki képes tanulni, megérteni és alkalmazni mindazt, amit megtanult. Ez a technológia a szellemi szabadság gyakorlati alapja, hiszen a tanulás a szabadság kulcsa.
Ez a technológia lehetővé teszi:
• Hogy megértsd a környezetedet
• Hogy urald a tanult ismereteket
• Hogy szabad és független legyél a tudatlanság és a bizonytalanság helyett
• Hogy másoknak is képes legyél segíteni
Miért érdemes kipróbálni?
Ez nem elmélet. Ez egy működő technológia, amely emberek millióinak változtatta meg az életét. Ha valódi, tartós megértést és alkalmazható tudást szeretnél, akkor ez neked való.
Próbáld ki!
Látogass el te is a tanfolyam weboldalára, és tapasztald meg magad, hogyan változik meg a tanuláshoz való viszonyod – örökre. Ez a lehetőség ingyenes és kötelezettségektől mentes.





